Rövid lett, eseménytelen, és rengeteget késtem vele, tudom. De nincs időm írni. Eddig dolgoztam, most egyik barátnőm gerinctöréssel torházba került és a jövőhéten pedig elutazom két hétre. Azt se tudom hol áll a fejem, hova kapjak, de amint tudok írni, jön az új rész, ígérem.
~April~
- Szóval? Kezd zsibbadni a térdem. - nevetett fel kínosan, mire észbe kaptam a bambulásból, és felsegítettem.
- Igen, azt hiszem. - nyögtem ki gyorsan, mielőtt túlkomplikálnám.
- Tessék? Komolyan?
- Igen, Niall, hozzád megyek. - nevettem fel boldogan, és hagytam, hogy szorosan az ölelésébe zárjon. Most éreztem magam hosszú idő után először igazán felhőtlenül boldognak. Nem számított abban a pillanatban semmi, nem számított, hogy mit fognak gondolni az emberek, nem számított semmi, csak mi... úgy körülbelül három percig, amíg újra el nem kezdett kattogni az agyam.
- De ez nem azt jelenti, hogy már holnap össze kell házasodnunk, ugye?
- Nem, egyáltalán nem. - vigyorgott rám szüntelenül, és még mindig nem engedett el.
- De...
- Nyugi, van időnk megbeszélni, most csak élvezd. Bevallom, nem számítottam erre a válaszra.
- Én sem. - kuncogtam - De mégis itt vagyunk, el sem hiszem. Mostantól a menyasszonyod vagyok?
- Az, a menyasszonyom.
- És te pedig a vőlegényem?
- Igen, én pedig a vőlegényed, a világ legszerencsésebb vőlegénye. - vigyorgott rám szüntelenül. Annyira jó volt ennyire boldognak látni.
- Ez esetben megcsókolhatlak? - öleltem át a nyakát.
- Bármikor, bárhol! - érintette össze a homlokunkat, mire én boldogan érintettem ajkaimat az övéihez.
- Szeretlek - suttogta halkan, mikor eltávolodtam tőle.
- Igen, tudom.
Felhőtlen boldogságunkat Niall telefonjának a csörgése szakította meg, mire hangos felnyögtem, és hátrébb léptem, hogy elő tudja halászni a zsebéből a készüléket.
- Harry, valami baj van? - emelte gyorsan a füléhez a telefont. A név hallatán egy pillanat alatt engem is elfogott az aggodalom, így próbáltam Niall arcáról leolvasni, hogy mi történhetett, de ő csak vigyorogva hallgatta a bongyor fiú mondandóját - Igen, Harry, minden rendben. Igen, igent mondott. - ölelt magához fél karral, én pedig szorosan fúrtam az arcom a nyakába. - Jól van, haver, majd reggel beszélünk. Vigyázz a lányunkra. Én is szeretlek!
Miután letette a telefont, kicsit zavartan dörzsölte meg az arcát.
- Mióta is készültél te erre?
- Hát, egy ideje. Mindegy is, nem ez a fontos.
- Csak még egy kérdés, mindenki tudott róla, hogy mire készülsz?
- Csak Harry.
- Biztos?
- Nem. - húzta össze magát nevetve.
- Valahogy gondoltam. - vigyorogva nyomtam egy apró csókot az ajkaira.
Még egy darabig sétálgattunk, és beszélgettünk, majd hajnali három körül haza indultunk.
- Emlékszel, mikor régen, csak te meg én, minden napunkat együtt töltöttük, és semmi nem számított? Mindig ott voltunk egymásnak. Mindig is tudtam, hogy mi egymáshoz tartozunk, nem létezhetünk egymás nélkül, mint ahogy nincs lélegzet levegő nélkül.
- Életed legpocsékabb hasonlata. - szóltam közbe nevetve - Mára már elég volt a nyálas monológjaidból, Horan. Már igent mondtam, nem kell tovább törnöd magad.
- Csak gondoltam bebiztosítom azt az igent, nehogy még a végén mégis vissza add a gyűrűt. - nyújtotta rám a nyelvét játékosan.
- Idióta vagy!
- Biztos?
- Nem. - húzta össze magát nevetve.
- Valahogy gondoltam. - vigyorogva nyomtam egy apró csókot az ajkaira.
Még egy darabig sétálgattunk, és beszélgettünk, majd hajnali három körül haza indultunk.
- Emlékszel, mikor régen, csak te meg én, minden napunkat együtt töltöttük, és semmi nem számított? Mindig ott voltunk egymásnak. Mindig is tudtam, hogy mi egymáshoz tartozunk, nem létezhetünk egymás nélkül, mint ahogy nincs lélegzet levegő nélkül.
- Életed legpocsékabb hasonlata. - szóltam közbe nevetve - Mára már elég volt a nyálas monológjaidból, Horan. Már igent mondtam, nem kell tovább törnöd magad.
- Csak gondoltam bebiztosítom azt az igent, nehogy még a végén mégis vissza add a gyűrűt. - nyújtotta rám a nyelvét játékosan.
- Idióta vagy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése