2. Évad 10. Rész

~April~

- Tudod, most hogy meggyógyultam, megejthetnénk azt a randit amit ígértél. - huppant le mellém a kanapéra Niall.
- Meggyógyultál? - húztam fel az egyik szemöldököm és kérdőn pillantottam felé.
- Határozottan! - bólogatott magabiztosan, bár én kétlem, hogy így lenne, de rendben, mivel nem szeretnék még egy múltkorihoz hasonló veszekedést, legyen.
- És mikor gondoltad "megejteni"? - dőltem az ölébe.
- Mit szólnál a ma estéhez?
- Ma este? Hát nem is tudom, Hope-ra ki fog vigyázni? Oké, hogy Harryék szeretik meg minden, de nem hiszem, hogy örülne neki, ha az utolsó pillanatba kérnénk rá. Mi van ha már vannak terveik ma estére? - kezdtem félénken.
- Ne aggódj ezen, Harry fél óra múlva itt lesz Hope-ér és majd holnap haza hozzuk tőle, már megbeszéltem velük, és a mi kis angyalkánkkal is. Már tegnap lebeszéltem vele.
- Na szép, mit ne mondjak.
- Hát most na, nem tehetek róla, hogy már előre elterveztem mindent.
- Mindent?
- Majdnem mindent. - húzott közelebb magához és a hajamat kezdte piszkálni.
- Értem, és mik a terveid, ha szabad tudnom?
- Sajnálom, de nem szabad.
- Értem, és mennyire kell kiöltöznöm? - nyöszörögtem. Határozottan jobban szeretek egy átlagos, farmer-csizma,szövetkabát kombinációba lenni, mint egy estélyiben, amiben megfagyok így január első napjaiban.
- Nyugi, csak valami egyszerűre gondoltam, szóval valami kényelmeset vegyél fel. Olyanok leszünk, mint egy átlagos pár.
- Kivéve, hogy te nem vagy átlagos, és mi meg nem vagyunk egy pár.
- Még nem, drágám. Már csak idők kérdése, és te leszel Mrs. Horan. - hajolt közelebb, hogy megcsókoljon, de az arcánál fogva ellöktem magamtól.
- Ebbe nekem is van némi beleszólásom, nem gondolod?
- Ugyan, már hogy lenne? - vigyorgott rám édesen.
- Nagyon vicces. . nyújtottam rá a nyelvem, majd feltápászkodtam a kanapéról, és kibattyogtam a szobából.
- Szeretlek. - kiáltott utánam.
- Aha, persze. - kiáltottam vissza a lépcsőről, majd hangos nevetése töltötte be a házat.
- Egy óra múlva indulunk.
- Csodálatos, már alig várom.
Bevetettem magam az ideiglenesen közös szobánkba, majd elkezdtem előszedni az esti ruhámat. Előhalásztam egy fekete fehérneműszettet, egy fekete hosszú ujjú felsőt, hozzá egy szürke kötött pulóvert, barna kötött sálat, egy sötétkék farmert és ledobtam az ágyra. A fehérneműimmel együtt a fürdőszobába vetettem magam, majd neki álltam készülődni. A sminkeléssel nem bajlódtam, nem igazán izgatott, anya vagyok, jogom van smink nélkül császkálni, így inkább a hajam megszárítására koncentráltam, amikor berontott Hope sipítva.
- Megérkezett Harry bácsi!
- Jövök, kicsim. - kapcsoltam ki a készüléket, majd egy köntöst magamra vettem, és Hope után siettem. - Harold!
Bongyorka hatalmas mosollyal az arcán kapta felém a fejét, majd hozzám lépett, és szorosan magához ölelt. Olyan jól esett az ölelése, hogy nem volt kedvem elengedni, így csak szorítottam magamhoz, míg arcom a nyakába fúrtam, erre ő halkan nevetni kezdett.
- Csikis vagyok, te lány.
- Bocsánat. - engedtem el nagy nehezen.
- Már kezdtem kínosan érezni magam. - morogta mögöttem Niall, mire csak szúrósan felé pillantottam.
- Fogd be, vagy egyedül mész randizni.
- Ne akadékoskodj, ha kell elrángatlak.
- Csodálatos lenne. - forgattam meg a szemem.
- És mikor lesz az esküvő? - kapta fel Harry Hope-ot az ölébe.
- Esküvő? Az soha. - válaszoltam magabiztosan, de velem egy időben csendült fel Niall hangja is mellőlem.
- Még az idén, remélhetőleg nyáron.
Kikerekedett szemmel néztem rá, majd erősen gyomron könyököltem, Hazza pedig csak jót nevetett a szituáción.
- Jól van, fiatalok. Akkor jó szórakozást, élvezzétek az életet, amíg én apáskodom egy kicsit. Aztán mértékkel igyatok, jók legyetek, ne maradjatok el túl sokáig, és védekezzetek. Két gyerekre nem fogok már vigyázni. - ölelt át mindkettőnket, és miután elbúcsúztunk Hope-tól is, elvonultam, hogy befejezzem a készülődést.
Miután már teljesen késznek tekintettem magam, legalábbis haj és ruha szempontjából, úgy éreztem, egy leheletnyi smink még sem ártana, hiszen mégis csak Niall-al megyek randizni, és ha lencsevégre kapnának minket, akkor azért szeretném, ha nem úgy néznék ki, mint egy nyúzott anyuka.
- Csinos vagy. - segítette fel rám kabátomat a szőkeség.
- Köszönöm.
- Ha nem bánod, akkor sétálhatnánk. Nincs sok kedvem vezetni. - vakarta meg a tarkóját zavartan, mire én csak kuncogva bólintottam. Örültem, hogy sétálunk, mindig is szerettem vele sétálni. Hiába voltunk csak barátok, már gyerekkorunkban is romantikusnak tartottam, ha elmentünk sétálni.
Egy darabig csak csendben lépkedtünk a lemenő nap homályában, de ez kellemes csend volt, nem kellett mondanunk semmit, csak elveztük egymás társaságát, majd Niall egyszer csak kivette kezét a zsebéből, és az enyém után kapott vele, majd lassan összefűzte ujjainkat. Lehajtott fejjel kullogtam mellette, majd egy apró mosollyal az arcomon pislogtam fel rá. Mosolyomat ő is viszonozta, ám muszáj volt tudnom, hogy nem lesz-e ez baj, ha így mászkálunk.
- Ne aggódj ezen. - válaszolta halkan, mire megálltam, ő pedig rám nézett.
- Nem szeretném, hogy baj legyen belőle, hiszen ez London. Itt mindenhol fotósok vannak, és holnap már a címlapokon fogunk virítani.
- Ha azt mondom nem gond, miért nem érted meg, hogy nem gond? Szeretlek, tudod, te is szeretsz, amit nem bírsz bevallani még magadnak sem, és van egy kislányunk. Miért ne sétálhatnánk kézen fogva? Mi van akkor, ha lefotóznak, és pletykálnak? Két nap múlva költözök veletek vissza Spanyolországba, mindenki elfelejti, ennyi. Kérlek, csak ne rontsd el ezt az estét. Szeretném, ha normális párként viselkedhetnénk. - dörzsölte meg az arcát, majd egy szó nélkül menetirányba fordult, és elindult az utcán. Bűntudatot éreztem, hiszen teljes mértékben igaza volt, csak félek, hogy a rajongók mit fognak szólni hozzánk, hozzám, de legfőképpen ha Hope kiderül, akkor hozzá.
Mire észbe kaptam, már jó pár lépéssel előttem haladt, így gyorsan utána szaladtam, és bal kezem a jobb zsebébe csúsztattam, ahol összekulcsoltam az övével.
- Sajnálom. - bújtam hozzá közelebb - Túl sokat agyalok. Abba kéne hagynom.
- Semmi baj.
Hosszú séta után végre megérkeztünk egy csendesebb környékére a belvárosnak, amiről sosem hallottam, de volt ott egy cuki pizzázó, ahova bemenekültünk a hideg elől. A kis étterem, nem is, inkább falatozó, vagy nem tudom minek hívhatnám, de minden esetre nagyon hangulatos kis hely volt, és első pillantásra már teljesen elnyerte a tetszésemet. Ízlésesen volt berendezve, kedvesek voltak az ott dolgozók, de a legjobb az volt, hogy normális pár lehettünk.
- Remélem tetszik.
- Imádom. Annyira örülök, hogy nem puccos helyre vittél. Ígérd meg, hogy soha, de soha nem fogsz ilyen iszonyat drága éttermekbe elcibálni! Ígérd meg!
- Megígérem, hogy soha nem foglak elrángatni sehova, ahova te nem szeretnél menni... Kivéve, - tette hozzá gyorsan - kivéve az esküvőnkre.
- Nagyon vicces kedvedbe vagy ma, Horan. - nyújtottam rá a nyelvemet.
- Tudom. Örülök, hogy eljöttél velem ma ide. Sokat jelent.
- Én is örülök, hogy eljöttem, igazán kellemes hely. És terveztél még valamit ezen kívül?
- Igen, egy kis sétát, csak ahogy az átlagos húszon éves, gyerek nélküli, nem sztárok szoktak randizni. Majd otthon esetleg filmezhetnénk.
- Tetszik az ötlet.
A pizza isteni volt, és nagyon jól éreztük ott magunkat. Záráskor rúgtak ki minket, mivel egyikünknek sem volt kedve kimenni a csípős téli estébe, de végül kénytelenek voltunk elhagyni a meleg menedékünket, és lesétáltunk a Temze partjára.
- Nézd, beszélni szeretnék veled valamiről, de meg kell ígérned, hogy nem szólsz közbe, amíg be nem fejezem, kérlek. - fordított szembe magával hirtelen, majd felültetett egy korlátra. Bár egy pillanat alatt elöntött az aggodalom, de azért kíváncsi is voltam rá, hogy mit szeretne, azért bele egyeztem.
- Rendben.
- Tudod, April, egész eddigi életemben azért küzdöttem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, hogy az embereknek, a rajongóknak példát mutassak. De mindezeket már nem tudnám teljesíteni a segítséged nélkül. Te vagy a fénysugár ami áthatol a sötétségen, és mutatja a helyes utat. Egy hatalmas ragyogó csillag vagy, és valamilyen oknál fogva hagyod, hogy az életed része lehessek, és úgy érzem, ha megtudnálak róla győzni, hogy továbbra is engedd, hogy veletek legyek, hogy együtt legyünk, akkor rendben lennék. Nem számítana a banda jövője, mert tudom, hogy te még a legmélyebb gödrökből is ki tudnál húzni. Ha engednéd, hogy szeresselek, és te is viszont szeretnél minden rendben lenne, az egész életünk tökéletes lenne. Tudom, hogy nincs nagy fényűzés, és szmoking és nem egy hatalmas gyémánt, de ez egy ígéret. Egy ígéret, hogy szeretni foglak titeket életem hátralevő részében, és sosem foglak elhagyni. Nem lesz senki jobb nálad, vagy szebb vagy csinosabb, mert nekem nem kell olyan nő. Azok nem igaziak. Én szeretlek úgy, ahogy vagy, és minden hibád csak még tökéletesebbé tesz téged. Tökéletes vagy. Számomra legalábbis teljes mértékben. - térdelt le elém, miközben kihúzott egy kis dobozkát a kabátja belső zsebéből - April Grayson, gyerekkori valaha volt legjobb barátom, a kislányos édesanyja, életem szerelme, hozzám jössz feleségül?