2. Évad 7. Rész

~April~

Niall-al a kanapén összebújva töltöttük a délutánt, miközben a tévé halkan szólt mellettünk, de egyikünk sem figyelt rá. Én sokkal inkább voltam elfoglalva Niall felsőjének és ujjainak a piszkálásával, míg ő néha a nyakamra vagy vállamra lehelt puha csókokat. Az ebédünket már jó ideje elfogyasztottuk, így csak egy nagy takaróba bugyolálódva pihentünk.
- April.
- Igen?
- Eljönnél velem randizni? - suttogta lágyan a fülembe.
- Tessék? - fordítottam hátra a fejem, hogy lássam az arcát.
- Eljönnél velem randizni? Esetleg egy vacsora egy eldugott kis étteremben majd séta, vagy valami ilyesmi. felülhetnénk a London-Eye -ra.
- Niall, a kapcsolatunk szimplán "szakmai", te is tudod.
- Igen, persze. Gyereknevelés extrákkal. Ne csináld már, tudom, hogy te is többet érzel nem csak én. Tudom, mert engedted, hogy végre megcsókolhassam azokat a gyönyörű rózsaszín ajkaidat, és érzem minden apró gesztusodból, amiről azt hiszed, hogy nem veszem észre, de észre veszem. Csak gyere el velem randizni, kérlek!
- Ez nem ilyen egyszerű. Van egy lányunk, Hope. Emlékszel? Nem mehetünk el csak úgy.
- Majd valamelyik srác szívesen vigyáz rá. Tudod, mennyire imádják, főleg Harry. Nem hiszem, hogy bánná, ha apáskodnia kéne egy picit. Kérlek, csak most ez egyszer. Ha rosszul sikerül, akkor nem emlegetem többet, és békén hagylak.
- Nem tudom, Niall. Mi lesz a rajongókkal? A fotósokkal?
- Tudod mit, nem érdekel Felejtsd el!Elmentem!  - pattant fel mérgesen, majd kiviharzott a bejárati ajtón, és becsapta maga után. Döbbenten ültem a kanapén és csak bámultam a pontot ahol eltűnt. Az autója csikorgó kerekekkel fordult ki a kocsifelhajtóról és a megengedett sebességhatár többszörösével hajtott el. Csak nehogy baja essen!
A kanapé végébe gyűrt párnát, amin az előbb még ő feküdt, magamhoz húztam és szorosan megöleltem. Még Niall illata volt. Miért kellett tönkre tennem ezt a csodálatos napot? Miért nem tudtam csak egyszerűen beleegyezni a randiba? Miért kellett felidegesítenem? Idióta vagyok. De ha egyszerűen megijedtem? Ez nem ilyen egyszerű, hogy csak úgy elmegyek vele randizni, vagy igen?
A dohányzóasztalról elvettem a telefonomat, és Harold számát tárcsáztam.
- Szia, April!
- Harry, összevesztem Niallal, és félek, hogy hülyeséget csinál vagy baja esik. Nagyon dühösnek látszott és nagyon gyorsan hajtott el. Nem akarom, hogy baja essen. Annyira hülye vagyok! - törölgettem könnyeimet, és próbáltam nem hangosan sírni.
- Nyugi, minden rendben lesz.
- Nem hiszem, nagyon mérges és nagyon megbántottam és csak úgy elviharzott másfél órája, és...
- ... és most hajtott fel a garázsomhoz. - szakított félbe - Beszélek vele, ne sírj, biztos csak hirtelen felkapta a vizet. Nyugodj meg, majd később beszélünk. - nyomta ki, és pedig egy kicsit megkönnyebbültem, hogy náluk van.
Hosszú perceken keresztül ültem a kanapén a gondolataimba temetkezve, majd inkább a konyhába mentem, hogy uzsonnát készítsek Hope-nak, mivel szerintem csak percek kérdése és megébred, olyankor pedig nagyon éhes szokott lenni.
Niall távozása óta órák teltek el. Hope egy darabig könyörgött, hogy mi is mennyünk át Harryékhez, de végül egy kis hógolyózás után kellően elfáradt és a nappaliba kuporodtunk filmet nézni.
- Mikor jön haza a papa? - fészkelt be magát az ölembe.
- Nem tudom, kicsim. Biztos jól érzik magukat, beszélgetnek. Minden rendben, neki is lehet néha egy este amikor a barátaival van, nem igaz?
- Ühüm. - bólogatott, majd a vállamra hajtotta a fejét - De szeretném ha ő is adna puszit lefekvéskor.
- Ha még nem lesz itthon, akkor majd beküldöm, és utána ad majd puszit, ami vigyáz az álmaidra.
Csendben néztük a filmet, ami bár engem nem igazán kötött le, kislányom figyelmét legalább elterelte az apja hiányáról, majd a vége előtt el is aludt.
Az óra már jó ócskán kilenc órát mutatott, mikor Hope-val az ölembe megindultam az emelet felé. A szobájába érve óvatosan átöltöztettem, bekapcsoltam az éjjeli kislámpáját, és egy puszi után becsuktam az ajtót, majd visszamentem a nappaliba. Nem akartam addig elaludni, amíg Niall haza nem ér, vagy Harry nem szól, hogy ott marad-e vagy valami. Nagyon aggódtam, és úgy éreztem meg kell beszélnünk a dolgainkat egyszer és mindenkorra.
Telefonom halk rezgésére kaptam fel a fejem, majd gyorsan fogadtam is a hívást.
- Szia, Ami! - emeltem a fülemhez a telefont.
- Csak Harryvel érdekelt minket, hogy elrendeztétek-e a dolgokat Niallal. - szólt bele vidáman.
- Még nem volt alkalmam találkozni vele mióta elment. Azt ne mond, hogy nincs nálatok - estem kétségbe.
- Órákkal ezelőtt elment. Azt mondta haza megy, hogy beszéljetek.
- Nem jött haza, hacsak... - pattantam fel, majd a csizmámba bújva a ház elé rohantam - Hál' Istennek!
- Meg van?
- Igen. Majd beszélünk. - nyomtam ki, majd az út szélén álló autó felé siettem. Hirtelen nyitottam ki az autó ajtaját, majd egy pillanat alatt Niall nyakába borultam és szorosan öleltem.
-Te idióta hülye barom! - csaptam mellkason - Ha még egyszer ezt meg mered csinálni én esküszöm szétrúgom a formás segged.
- Na haragudj. - ölelte át a derekam.
- Most kiszállsz, betolod a segged, adsz egy jóéjt-puszit a lányodnak, és utána elbeszélgetünk. - töröltem le a könnyeimet, majd ott hagytam azt a majmot.
A hálóba vártam a jómadár érkezését, aki beiktatott még egy gyors zuhanyt is a fejmosás előtt. Egy szál alsóban lépett be a szobánkba, a törülközőjét rádobta a radiátorra majd leült velem szembe és csak hallgatott. Mindketten hallgattunk. Nem tudtam egyszerűen leüvölteni a fejét, pedig nagyon szerettem volna, de most, ahogy előttem ül, hihetetlen nyugalom áraszt el.
- Kezdhetem én, vagy esetleg te szeretnéd? - törte meg a csendet.
- Te csak fogd be. - pattantam fel. Ennyi kellett, hogy újra elöntsön az idegesség - Meg vagy te húzatva? Mond normális vagy te, Niall? El tudod képzelni mennyire aggódtam? Hogy jutott eszedbe, hogy elhajtasz csak úgy egy szó nélkül? Mégis mit gondoltál? És ha esetleg bajod esett volna? Ha valakivel össze ütközöl, vagy nekimész valaminek vagy mit tudom én. Mi van, ha ott halsz meg valami balesetben mert ideges voltál. Nem csinálhatsz ilyet, megértetted? Van egy kislányunk, aki a folyosó másik felén alszik. Van egy lányod, aki mindennél jobban szeret! Ha én nem is számítok legalább rá gondolhatnál. De te egyáltalán nem gondolkodsz, cseszd meg!
- Ne sírj! - ölelt magához - Kérlek, nyugodj meg. Jól vagyok, nem esett semmi bajom. Igazad van, felelőtlen döntés volt, nem szabadott volna ezt tennem, csak egyszerűen annyira megbántottnak éreztem magam. Azt hittem te is érzel valamit irántam, és amikor már a sokadik kifogásod volt a randi ellen...
- Sajnálom, egy kifogást sem kellett volna keresnem, csak igent mondanom, csak olyan hirtelen jött az ötlet és megijedtem, tényleg nem kellett volna túlkomplikálnom. De utólag mindig okosabb az ember.
- Csak tekintsük meg nem történtnek a mai napot, rendben? - húzott magához a derekamnál fogva, és pedig bólogatva egyeztem bele az ötletébe, majd szorosan átöleltem és a mellkasába fúrtam az arcom. Hosszú percekig feküdtünk egymás mellett az ágyban, mikor halkan megszólalt.
- Tényleg nagyon sajnálom!
- Én is sajnálom.
- Amúgy szerinted - kúszott a fülemhez, majd apró puszit adott az arcomra - mit szólna Hope egy kistestvérhez?
- Biztos örülne neki. - nevettem - De én már kevésbé. Egy gyerekkel sem bírunk el, alig szereztél róla tudomást fél éve, máris beújítanál egy csöppséget?
- Most miért ne?! Tök jó buli lenne.
- Drágám, egy gyerek nem a buliról szól. Azok vállalnak babát, akik családot szeretnének alapítani, mert szeretik egymást. Szerintem felesleges erről beszélnünk.
- Ha te nem szeretnéd, majd a tudtod nélkül megoldom. - vont vállat lazán.
- A gyerekcsináláshoz két ember kell. Hogy oldanád meg?
- Nos, drága kicsi szívem, megvannak a saját módszereim.
- Mégpedig?
- Sajnos nem oszthatom meg veled. Úgy nem lenne izgalmas. - nyomott puszit az orromra.
- Hát rendben. Jó éjszakát!
- Jó éjt! - ölelte át a derekam és szorosan magához húzott - Attól még, hogy nem vagyunk egy pár, én nagyon szerelek, ugye tudod?
- Tudom.