2. Évad 1. Rész

Sziasztok!
Lassan itt a szünet vége, és én még semmit nem tanultam.:D Szépvolt. Sokáig tűnődtem rajta, hogy milyen legyen a folytatás, hogy onnan írjam, ahol abba hagytam, vagy ugorjak egy kicsit. Több variációt is megírtam, majd mindet kitöröltem. De aztán megszállt az ihlet, és kezdtem egy új blogot. Nem tudom, nem volt ötletem a folytatásra. De most már itt vagyok, és remélem tetszeni fog a mai rész is.:) Élvezzétek ki a maradék napokat!
Csóközön.Xx

~Niall~

Mikor April kirohant a szobából Amanda nevetve a kezembe adta a papírt. Többször is el kellett olvasnom az eredményt, nem tudtam felfogni, hogy van egy lányom. A boldogság és a harag egyszerre öntött el, hiszen örültem, hogy Hope az én lányom, de rettenetesen haragudtam abban a pillanatban Aprilre. Hogy csinálhatott ekkora marhaságot?!
A kanapén ültünk, és csak néztünk ki a fejünkből. Kattogott az agyam, hogy most kit kéne mondanom, vagy tennem, de fogalmam sem volt.
-És most hogyan tovább?-köszörülte meg a torkát Harry- Nézd, Niall. Én örülök, meg minden, de ne hagyd el a csapatot, kérlek. Azt nem bírnánk ki. Nélküled nincs One Direction, nem vagyunk ugyan azok. A testvérünk vagy. Nem hagyhatsz minket cserben Azt nem élném túl.-rázta a fejét kétségbeesetten, hangján érezni lehetett, hogy pillanatok kérdése és elsírja magát.
-Soha nem hagynám el a bandát. Ettől nem kell félnetek.
-Még. Meg fogod szeretni annyira Hope-ot, hogy el fogsz jönni hozzájuk.-pattant fel idegesen.
-Hazza, ez soha nem fog megtörténni. Mármint, hogy eljöjjek tőletek! Ha feloszlik egyszer a banda, az közös megegyezés alapján lesz Érted? Ha úgy hozza az élet, akkor majd April jön vissza Londonba.
-Én is itt vagyok ám. Nem kéne velem is megbeszélned ezeket a dolgokat?-morogta az orra alatt drága jó anyukánk.
-De kéne. Majd, ha eljutunk odáig. Még nem is ismerem a saját lányomat. Addig nem is téma.
-Ó persze. Ezek után várhatod, hogy bemutassalak neki. Nem tudod, hogy szeretni fogod-e? Tudom, hogy hibát követtem el a múltban, Niall. De hogy lehet a saját gyereked nem szeretni?
-Teljes mértékben egyet értek Aprillel. Én ismerem Hope-ot, és ha neked nem fog kelleni, majd én leszek az apja!-förmedt rám Harold is,
-Nyugodjatok már le. Tudjátok milyen lesz őt év után belépni valaki életébe úgy, hogy nem is ismeritek egymást? Az anyjával megvannak a kis közös dolgai. az együtt evés például, amit meséltetek, Harry. Amúgy is, az előbb te még konkrétan arra kértél, hogy eszembe ne jusson a családommal lenni. Nem lehetek most itt én a rossz. Én teljes mértékben ártatlan vagyok.
-Nem! Én arra kértelek, hogy eszedbe ne jusson elköltözni Londonból. Ne forgasd ki a szavaimat, Horan. Amúgy is, Hope az aki legkevésbé tehet az egészről, mégis ő bűnhődik miatta. Szeretni fogod, csak idő kérdése. De előbb meg kéne ismerned, nem gondoljátok?
-Azt majd már mi lerendezzük. De mennem kell Hope-ér Victoriáékhoz. Később beszélünk.
-Nem lehet, hogy veled mennyek?
-Nem, sajnálom. Hope még nincs felkészülve erre.
-De, ő már nagyon is készen áll. Te vagy, aki fél az egésztől. Te vagy, aki halasztani akarja. Ha nem akarod, hogy lássam, miért kellett ez az egész?
-Akarom. El sem hiszed mennyire jó lenne, ha megismerne végre! Tudod mit mondott nekem? Hogy reméli az apukája pilóta, vagy zenész. Megtanult valami zongora darabot, onnan jött neki az ötlet. Egy öt éves kislányról van szó, Niall. Én szeretném ha megismerne, sőt... De attól félek, téged sokkal jobban fog szeretni, mint engem.
-Ez badarság Nézd, holnap lesz egy koncertünk Párizsban, esetleg nem jönnétek el megnézni? Tökéletes lehetőség lenne neki, nem gondolod?
-Megfontolom. De a biztonság kedvéért tetesd félre nekünk a jegyeket.-mosolyodott el kedvesen, amitől nagyon megkönnyebbültem. Szeretném megismerni a kislányomat, elvégre csak elragadó lehet, nem? Bár elég furcsa ez a dolog, még nem nagyon fogtam fel. Az elmúlt hetekben gondolkodtam a dolgon, hogy milyen érzés lesz, ha kiderül, hogy tényleg a lányom. De ehhez foghatót még éreztem. Boldog vagyok, bár sikeresen elcsesztem két életet, de boldog vagyok, mert van rá esélyem, hogy helyre hozzam, és ez a legjobb.

~Stella~

-Gyere kicsim, imádni fogod a koncertet, és a meglepetést is.-kaptam fel a parkolóba a kislányom, és az aréna felé baktattunk. A koncert után mutatom be Hope-ot, amit szöszi barátom már nagyon vár.
-De mi a meglepetés?
-Ha elmondom, akkor nem lesz már meglepetés, és nem fogsz neki örülni.
-De örülni fogok neki. Na, mond el.-bújt hozzám szorosan, amin csak elmosolyodtam és nemlegesen ráztam a fejem. A koncert nemsokára kezdődik, most az előzenekar volt, de megbeszéltem a srácokkal, hogy nem nézzük meg, hogy ne tegyem ki akkora őrületnek szegény kicsikémet, és valószínűleg az ő koncertjüket sem fogja végig bírni
Az ajtóban a biztonsági őr tudta kik vagyunk, így oda vezettek a helyünkhöz, közel a színpadhoz, és a biztonságiakhoz, mivel ha kicsikém megunja, akkor ki kell szedni minket onnan.
-Figyelj, és élvezd a koncertet, kicsim. A színpadon lesz a meglepetésed pár perc múlva. De nem fogok szólni.
-Ez tetszik!-vigyorodott el.
Néhány pillanat múlva őrült sikításba kezdtek a rajongók, én pedig feltettem a hatalmas hangtompító fejhallgatót Hope fejére, aki elmosolyodott, mert így kevésbé bántotta a zaj, de azért a zenét hallotta. Niall mosolyogva kezdett gitározni és hatalmas energiával ugráltak, és buliztak. Az ír fiú többször is ránk mosolygott, intett, vagy csak bámulta Hope-ot. Niall leült a színpadon a fiúkkal együtt és elkezdte pengetni az akusztikus gitárt, mire a rajongók őrült sikításba kezdtek. Hope kicsit ijedten nézett rám, én meg csak nyugtatgattam, hogy ne féljen. Ahogy elkezdődött a Little Things szövege, a rajongók lenyugodtak és sírva énekeltek a fiúkkal.
Niall végig kislányunkra nézve énekelte a dalt, és szeme könnytől csillogott, a szőke tökmag is szintén megbabonázva figyelte édesapját. Nagyon meghatott ez a pillanat, borzasztóan boldog voltam abban a pillanatban, sosem voltam még ennyire nyugodt.
Kislányom levette a fejéről a fejhallgatót és vigyorogva felém fordult.
-Ő az apukám?-kiabálta angyali hangján. Semmit nem értettem de a szájáról le tudtam olvasni mondanivalóját, miközben Niall felé mutatott. Heves bólogatásba kezdtem válasz gyanánt, és még szorosabban öleltem magamhoz. Hope elvette egyik kezét a nyakamról és integetett Niallnak, aki meglepődve, de boldogan intett nekünk egyet, majd újra a rajongóira koncentrált.
A koncert után néhány biztonsági bácsi kiszedett minket a tömegből, és egy folyosó felé irányítottak minket.
-Nos... tetszett?
-Nagyon!-ugrándozott mellette Hope-Most találkozhatok vele?
-Igen, már nagyon várja, hogy ott legyünk. De viselkedj okosan, rendben?

-Aha. De még messze van a születésnapom. Akkor nem is fogok ajándékot kapni?-szomorodott el, mire leguggoltam hozzá és megsimítottam puha arcát.

-Ilyen még csak az eszedbe se jusson. Persze, hogy kapsz ajándékot.

Vigyorogva ugrott a nyakamba, így folytattuk utunkat a fiúk öltözőjébe. Paul várt minket az ajtónál, széles mosollyal üdvözölte a kislányomat.

-Milyen gyönyörű vagy, Hope. Örülök, hogy megismerhetlek. Az anyukád sokat mesélt ám rólad.

-Csókolom.-integetett neki vissza. Olyan aranyos amikor zavarba jön.

-Itt hagyhatom egy pillanatra? Nem tudom bevihetem-e az őrültek házába.-adtam át kislányomat- Mindjárt jövök, rendben?

-Ühüm.-bólintott bizonytalanul.

Gyorsan bekopogtam, majd beléptem. Mindenki a kanapén ült, és visszafojtott lélegzettel várt.
-Hol van?-pattant fel Niall.
-Behozhatom? Csak ne őrüljetek meg, rendben?-néztem körbe, és látszott rajtuk, hogy talán jobban izgulnak, mint Niall, a találkozás miatt. Kilestem az ajtón, és intettem a kis angyalnak, hogy jöjjön, de ő csak lassú bizonytalan léptekkel közelített. Oda léptem hozzá, és leguggoltam.
-Mi a baj?
-Tényleg Ő az apukám?-suttogta.
-Igen, tényleg.
-És mi van ha nem tetszem majd neki?-kezdett szipogni.
-Már hogy ne tetszenél? Csodálatos vagy, a legszebb kislány, az egész világon, és hidd el, hogy Ő is ezen a véleményen van. Na, bemegyünk?
-Mehetünk.-nyújtotta a karját. Azonnal az ölembe kaptam, és beléptünk a fiúkhoz. Csendben vártuk mi lesz Hope reakciója, na meg Niall-é, aki az asztalnak dőlve figyelt. Lassan letettem a tökmagot a földre, és vártam, hogy mit reagál. A szívem sosem dobogott még annyira, mint mikor elindult Niall felé. Szőke apukánk meglepődve, de mosollyal az arcán térdelt le a padlóra, és úgy várta lánya érkezését.
-Szia.-suttogta Hope-nak.
-Te vagy az apukám?-kérdezte zavart mosollyal az arcán.
-Igen, nagyon úgy néz ki.
Kislányunk hatalmas vigyorral az arcán fogta meg Nialler kezét, egy darabig kémlelte apukája arcát, majd szégyenlősen visszaszaladt hozzám.
-Tuti nem tetszem neki.-suttogta a fülembe miközben a nyakamat szorította apró kezeivel- Haza szeretnék menni.
-Jól van. Megyünk már.-simogattam a hátát.-Sajnálom srácok. Jobb ha megyünk.
-Valami baj van?-lépett hozzánk Niall.
-Nem tetszem neked.-szipogott Hope- Pedig nekem nagyon tetszik a hangod, és nagyon szép szemed van.
-A te szemed sokkal szebb, mint ez enyém. Miért ne tetszenél nekem?
-Mert nem úgy nézel rám.-motyogta szomorúan.
-Tessék?-nézett körbe tanácstalanul.
-Nem úgy nézel rám, ahogy anyu. Nem tetszem neked. Anyunak tetszem, szeret engem.
-Miért te nem szeretsz engem?-sértődtem meg játékosan, majd letettem a földre és elfordultam.
-De szeretlek, nagyon.-kezdte rángatni a felsőmet. Olyan aranyos volt.

-Jól van. Nézd Hope, Őt Niallnak hívják, és ő az apukád. Te mondtad, hogy találkozni szeretnél vele.

-Igen, de még nincs karácsony. Így nem lesz ott a szülinapomon.

-Dehogynem! Ott leszek. Megígérem neked, oké?-szólt közbe Niall.
-Kisujjeskü?
-Kisujjeskü!
Hope egész jól fogadta a hírt, aminek nagyon örültem. Niall esküjét követően Hazza lecsapott kislányunkra, és elrabolta babusgatni egy kicsit.