25. Rész

Sziasztok!
Tudom, késtem, és sajnálom. A múlt héten Olaszországba voltunk egy pár napot, és akkor kimaradt a rész, most viszont itt vagyok. A jövőhéten hozni fogok még egyet, de utána nem lesz. Az ok, pedig nem az iskola, vagyis de, de csak részben. Nem kötöm az orrotokra, csupán nem fogok tudni részt hozni szeptember első, és talán második hetében sem, de igyekszem.
Most viszont itt a várva várt rész, ami nem lett valami hosszú. Nem fogok könyörögni kommentekér, mert nem miattatok csinálom, hanem magam miatt, mégis jó esne egy-két visszajelzés, de nem erőltetem.
Ui. Láttátok a videót? Annyira cuki, istenem. Alig várom, hogy a többiék is sorra kerüljenek. Xoxo

~Harry~

A Stellánál, vagyis Aprilnél töltött kis idő nagyon össze zavart. Amanda próbált megnyugtatni, de úgy éreztem, olyan titkot sóztak rám, amit nem tudok magamban tartani. A fiúknak is nagyon hiányzik Stella, és az nem fair, hogy én tudom az igazságot, ők pedig nem, hiszen ez a lány egy földre szállt angyal. Aranyos, kedves, bár mindig is az volt, de most, hogy tudom, ki is ő valójában, tényleg úgy érzem, hogy ő egy angyal, akinek a lánya a legfontosabb. Ha már témánál vagyunk, bemutatta nekem Hope-ot is, aki szerintünk, mert Ams is így gondolja, biztos, hogy Niall gyereke. Hasonlít rá az arca, a gyönyörű kék szemei, és még a szája is olyan, mint Niall-é. Sajnos April nem így gondolja, bár a szíve legmélyén ő is tudja. Tudnia kell, hiszen ez a csöppség megérdemli, hogy legyen egy apukája is.
Amandával a találkozás után Barcelona egy másik részére utaztunk, itt lesz a következő koncertünk is, ezért a látogatás pont kapóra jött, és a fiúk is ide jönnek három nap múlva.
-Én ezt annyira nem értem.-ült le az ölembe szerelmem- Azt hittem, ha oda viszlek minden megoldódik. Olyan naiv voltam. Miért is jött volna velünk?! Hiszen akkor Niall felismerné, és robbanna a bomba. De mégis reménykedtem.
-A remény hal meg utoljára. Köszönöm, hogy elmondtátok az igazat. April csodálatos lány, nem hiszem el, hogy csak barátok voltak. Tudod, hogy téged szeretlek, de azért valljuk be, ha Niall szemével nézzük a lányt, akkor teljesen az esete.
-Nem volt mindig ilyen szép.-túrt bele hajamba, majd piszkálni kezdte a göndör tincseimet.
-Le kéne már vágatnom.
-Nem, én imádom a sörényedet. Tudod, én már a terhes lányt ismertem meg. Egy cserediák programba léptünk be, és én hozzá kerültem. Nem volt még nagy a hasa, éppen hogy csak látszott. Május volt, ti pedig abban az évben jelentkeztetek az x faktorba. Sokat sírt, és szomorú volt, kétségbeesett. Segítettem neki mindenben, hiszen nehéz volt 15 évesen egy kisbabát kihordani. Alig tudott mozogni az utolsó hónapokban, kimaradt az iskolából, nagyon szenvedett. Nem tudta kié a baba, rettegett, hogy mi lesz vele, de kitartottam mellette, és ott voltam neki nap mint nap. Apum, Enrique, mivel világsztár, hál' Istennek a folyamatos repkedéssel sem voltam bajban, azért annyi repülőjegyet kifizetni nem volt olcsó. Volt, hogy heti háromszor is elrepültem hozzá. Mikor Hope megszületett, én lettem a keresztanyukája.
-Olyan fiatalok voltatok, és alig ismertétek egymást.
-Pont ez volt a kulcs. Én voltam az egyetlen, aki nem ítélte el.
-Szegény lány. És Niall hogy-hogy nem tud a babáról? Hiszen mégis csak legjobb barátok voltak.
-Ezért ment Dublinba, hogy semmiképpen se bukjon le.
Döbbenten néztem barátnőmre, aki szomorkás mosollyal mesélte el a történetet. Csodáltam, amiért ilyen kitartása van, és mindenbe segített legjobb barátnőjének.
-És volt barátja?
-Ugyan, kinek kell egy 16 éves anyuka.
-Tudod mit? Hozzuk őket össze. Aprilnek szüksége van Niallra, és szerintem Ni is örülne a találkozásnak.

-Nem. Nem, ezt nem tehetjük. Az borzalmas katasztrófához vezethet, és April is tuti megölne minket. Nem, Harry, ezt azonnal verd ki a fejedből!

-De gondolj bele. Hope megkapná az apukáját, és végre April is bevallhatná magának, hogy szereti Niallt.

-Álljunk csak meg egy szóra nagyfiú! Nem szereti.

-Ugyan, nem véletlenül titkolta el a gyerekét. Ha nem szeretné, már akkor odaállított volna éle, mikor megtudta, hogy terhes.

-Nem is biztos benne, hogy Niall gyereke.-próbálta védeni barátnőjét, de sajnos csak kevés sikerrel.

-Ha nem lenne benne biztos, akkor már elvégeztette volna az apasági tesztet. Tudom, hogy a szíve mélyén igenis tudja, hogy ki az apa, és szívesen nevelné együtt Hope-ot, de neki mégis Niall karrierje volt a fontosabb, hogy Ő valóra váltsa az álmait.-csókoltam meg a kissé elszomorodott lányt-Tudod, hogy igazam van.

-Fogd be, Styles.-bokszolt a vállamba óvatosan. Nevetve magamra húztam és lágyan csókoltam puha ajkait. Az első pertől kezdve tetszett, de sajnos Michael volt a gyorsabb. Nem tartott sokáig a "kapcsolatuk", aminek nagyon örültem, és azonnal lecsaptam Mandy-re, már másnap randira hívtam, egy hétre rá össze is jöttünk. Nem sokára egy évesek leszünk, ami nálam nagy szó, de mindent megtennék érte, akár az életem árán is megvédem őt. Soha nem szerettem senkit annyira, mint őt, és soha nem fogom elengedni. Minden egyes csóknál újra beleszeretek.
Milyen nyálas lettél, Styles.-dorgáltam meg magam gondolatban. Mosolyogva megráztam a fejem, és szerelmem hosszú, barna tincseit kezdtem piszkálni.
-Gyönyörű vagy.-motyogtam ajkaiba, arcát pedig azonnal pír porította-Imádom, hogy még most is zavarba tudlak hozni.
-Szerintem ez már mindig így lesz.-fúrta nevetve arcát nyakamba.
-Remélem is. Szeretnélek elvinni randizni. Ez Barcelona, és olyan gyönyörű. A fiúk pedig holnap érkeznek, szóval hétre legyél kész, én még elintézek egy két dolgot.-nyomtam gyors csókot az értetlenül mosolygó lányra és felpattantam.-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-nevetett. Annyira imádom a nevetését.
Hamar kirobogtam az ajtón, hogy megszervezzem az esti randit. A gyönyörű tengerparton gondoltam egy kis piknikezéshez, de nem akárhogy.

~April~

-Mandy néniék miért mentek el olyan hamar?
-Dolguk volt, de majd még meglátogatnak, hiszen megígérték neked, nem?
-De igen. Már nagyon várom.
-Tudom, kicsim. De most gyere, megyünk át Tom-hoz, hiszen megbeszéltétek a múlt héten, hogy ma nála alszol.
-De a nyuszis pizsim tett el, azt nagyon szeretem.-szaladt a táskájáért.
-Rendben, valami különleges kívánságod van még esetleg?
-Nincs. Hozom a fürdőruhám, mert holnap elmegyünk strandolni.
-És ki visz el titeket?-mosolyogtam rá kedvesen, ez a rész még nekem is új volt, hogy ők strandolni mennek.
-Tom tesói, azt mondták, hogy strandolunk! Annyira jó lesz.
-Csak vigyázz magadra.-mondtam játékosan, de tényleg aggódtam. Nem szívesen engedem el két fiúval, pontosabban három fiúval a strandra. Tom bátyjai 17 és 18 évesek, idióta kamaszok.
-Jó leszek. Na, induljunk.-ugrándozott vigyorogva.
-Hozd a fogkeféd, nehogy itt maradjon, meg a kis poharadat is.
-Tényleg. Szaladok!-indult a fürdő felé, már nagyon fel volt pörögve. Hamar mindent össze szedtünk, így a megbeszélt időre Tom-ék házához is értünk. Ők félig spanyolok, az anyukájuk itt született Barcelonában.
Mint most is, boldogan üdvözölte a három fiú kislányomat, de főleg a 17 éves Jackson-nak a szíve csücske. Imádja Hope-ot, testvéreként szereti, és úgy is bánik vele, mint a húgával.
-Szia Vivien.-adtam két puszit barátnőmnek, aki egyben munkatársam is.
-Szia. Azt hittem el is felejtettétek.
-Ugyan, dehogy. Nagyon be volt zsongva egész idő alatt. De nem baj, hogy itt van?
-Nekem nincs útba, a srácaim meg imádják.
-Igen, furcsa, hogy két kamasz, szinte felnőtt fiú ennyire szereti a kicsiket.
-Igen, de jobb mintha utálnák, és nem foglalkoznának velük.
-Persze, hogy jobb. Itt van Hope táskája, benne van minden cucca. Ha valami baj van, hívjatok nyugodtan. Tudod, hogy bármikor elérhettek.
-Igen, de ne aggódj. Minden rendben. A fiúk is felelősségteljesek, és nem lesz semmi probléma. Egyben vissza kapod a lányod.-ölelt meg kedvesen.
-Persze, tudom én, csak mégis. Nem attól félek, hogy itt alszik.. Csak vigyázzatok rá.
-Természetesen. És hova utazol?
-Haza. Találkoznom kell egy régi ismerőssel. Hope, én indulok.-kiabáltam kislányom után.
-Jövünk!-Jackson hátán volt, és úgy szaladtak le a lépcsőn.
-Jó legyél, rendben?-nyomtam puszit arcára.
-Én mindig az vagyok.-karolta át kis kezével a nyakam.-Szeretlek, anyu.
-Én is szeretlek. Jó játszást, én majd holnap jövök érted.
-Oké. Szia.-integetett, és már el is tűntek a lépcső tetején.
Elbúcsúztam Vivientől is, és a kocsim felé vettem az irányt. Nagyon sóhajtottam, majd beindítottam a gépjárművet, és a reptér felé vettem az irányt.
Mullinger már sötétbe burkolózott, és a legtöbb házban is már aludni mentek a családok, hiszen másnak dolgozni kell, az idő pedig már bőven meghaladta a 11 órát. A Horan család házában is már csak egy lámpa halvány fénye szűrődik ki az ablakon. Az ablak alá álltam, és apró kavicsokkal kezdtem dobálni rég látott, szőke hajú barátom ablakát.
A függöny hirtelen húzódott szét, majd nyílt is az üvegcsoda, és Ő hajolt ki az ablakon.
-Ki az?-motyogta hunyorogva.
-Üdv itthon, szupersztár. Kapsz 2 percet, felöltözve várlak a kapuban.-mosolyogtam rá, bár ő ezt a sötéttől nem láthatta, és már ott is hagytam szegényt. A kapu előtti lépcsőhöz igyekeztem, majd leültem rá, és vártam, hogy mögöttem nyíljon az ajtó.
-April Grayson?-hallottam meg rekedtes hangját.
-Szia.-húztam be a nyakam- Azt hiszem beszélnünk kell.
-Komolyan?-éreztem hangjában a dühöt, de ennek ellenére hozzá léptem, és szorosan magamhoz öleltem- Szerintem magyarázattal tartozol, Stella.-hangsúlyozta ki a nevet erőteljesen.
-Honnan tudod?
-Sétáljunk.-sóhajtott fel.
-Niall, el kell mondanom neked valamit.-torpantam meg hirtelen, hiszen ezért vagyok itt, a gépem pedig hajnali hatkor megy vissza Londonba.
-Majd a parkban. Kérlek. Mindent megbeszélünk. Annyi idő telt el, és annyira hiányoztál nekem. Hiába voltál ott Stellaként, ami valljuk be nem volt egy rossz álca, így is hiányoztál. Nem ölelhettelek meg, nem bújhattam hozzád, és nem mondhattam el neked, hogy tudom.
-Sajnálom.
Megrázta a fejét, és csöndben sétáltunk a kis parkig, ahol kedvenc padunk felé igyekeztünk. Mikor helyet foglalt a fa ülőalkalmatosságon, egy halk sóhaj hagyta el ajkait
-Te nem ülsz le?
-Nem. Muszáj elmondanom, mert ha most nem teszem, akkor soha. A francba már.-töröltem le könnyeimet. Borzalmasan ideges voltam.-Nem tudom, hogy fogsz reagálni, gyűlölni fogsz, és kiabálni velem. Nem tudom, hogy mondjam, csak kérlek, ne bánts.
-Minden rendben? Már miért bántanálak? April, mi folyik itt?
-Én csak.. csak kibököm, rendben? Úgy jó lesz?-tördeltem ujjaimat, és idegesen toporogtam, bár inkább ezt magamtól kérdeztem, mint tőle.
-Rendben.-suttogta halkan.
-Van egy lányom.-nyögtem ki. Arca hirtelen elkomorodott, kellett neki pár perc, hogy felfogja.
-Az tök jó, de miért ütnélek meg? Hiszen, ezzel nincs semmi baj. Biztos aranyos pici lehet. Hogy hívják?-simogatta meg arcom mosolyogva.
-Hope. Öt éves lesz.-nyeltem egy nagyot.
-De hogyan? Hiszen akkor még gyerekek voltunk. Alig voltál 15 éves. Nem is tudtam, hogy volt valakid.
-Nem is volt.-suttogtam. A fejem zúgott, nem tudtam figyelni rá.
-Akkor mégis ki? Hogyan?-fogta meg vállaimat, és tekintetem kereste.
-Niall, Te vagy az apja!