24. Rész

Sziasztok!
Péntek van, tehát hoztam a részt! Nem tudom mikor jön a következő, de igyekezni fogok, hogy időben hozzam, tényleg! Most csak annyit szeretnék hozzáfűzni a dolgokhoz, hogy bár egyre bonyolódik a történet, és lehet néha ugrálok az időben, nem lesz mostanában vége, bár már nincs olyan sok, de még odébb van az epilógus.:)
Nos további jó nyarat nektek, és vigyázzatok magatokra.;) Semmi végtagtörést ne kalkuláljatok be, csak hogy megússzátok az első pár hetet/hónapot.:)
Legyetek rosszak, és élvezzétek ki a maradék kis szabadságot. Nemsokára az iskolának nevezett kínzókamra falai közé kényszerítenek minket újabb 9 hónapra.:/
XOXO

~April~1 évvel később~

-Gyere Hope!-kaptam fel kacagva kislányomat, és a tenger felé rohantam vele. Hangos nevetése betöltötte a teret, ezzel tudomásul adva nekem, és persze az összes körülöttünk strandoló családnak, hogy mennyire élvezi.
-Anyu! Tegyél le! Labdázzunk.-kapaszkodott nyakamba. Mosolyogva teljesítettem kérését,és figyelte, ahogy a táskánkhoz szalad az említett játékér.

Már fél éve, hogy Spanyolországban élünk, csak mi ketten, mint egy család. A turné után Stella csak úgy felszívódott, elégettem minden cuccot, hogy boldog lehessek. A küldetésem feladtam, csendben végigcsináltam a srácokkal a koncerteket, és haza mentem. Írtam egy búcsúüzenetet Paul-nak, hogy olvassa fel a fiúknak, minden Stellával kapcsolatos internetes oldalt megszüntettem, a Twittert, a Facebook-ot, az e-mail címet, és még a telefon számot is. Így minden sokkal könnyebb volt, a fiúk sem tudtak keresni, bár mára biztos, hogy elfelejtettek.

-Kapd el!-zökkentett ki kislányom hangja elmélkedésemből, és hasba dobott a labdával.

-Hé!-nevettem fel-Megállj, ezt még visszakapod, csak kapjalak el.-szaladtam utána. Nevetve kergettem a puha homokba 5 éves kislányom, akin egy rózsaszín külön részes fürdőruha volt, pici fehér virágokkal. Barna haja copfba volt kötve, jobbra-balra lengedezett, ahogy kacagva futott.

Elkaptam a derekát és megpörgettem a levegőbe, majd elterültünk a homokba.

-Éhes vagyok.-mászott rám, és hasamra ült.

-Nehéz vagy ám.-simogattam arcát. Vállat vont, és puszit nyomott az arcomra.-Annyira szeretlek!

-Én is szeretlek, anyu! Viszel?-csillantak fel hirtelen szemei. Nevetve bólintottam és megfordultam alatta, majd feltérdeltem. Felkapaszkodott hátamra, és pedig feltápászkodtam, és elindultam a cuccaink felé.

-Fogod?-adtam kezébe a táskáját.

-Felveszem Ne engedj el.

-Rendben.-bólintottam mosolyogva. Ügyesen hátára vette a táskát, és újra a nyakamba kapaszkodott. Megfogtam a strandtáskánk, és a lakásunk felé indultam. Egy idő után már nem éreztem a hátamon mocorgást, csak egyenletes szuszogást a nyakamba, ahol szorítása fokozatosan enyhült. Elmosolyodtam, és óvatosan letettem a strandtáskát, majd a kezemet az övéire tettem, nehogy leessen.

-Ne haragudj, segítenél?-állítottam meg egy szembejövő fiatal srácot, aki figyelmesen végighallgatott, majd mosolyogva bólintott. Óvatosan leemelte Hope-ot a hátamról, és a kezembe adta. Kis tündérem szorosan átölelte a nyakam, és hozzám bújva aludt tovább.

-Köszönöm.

-Ugyan, nincs mit.-bólintott, majd tovább ment. Felkaptam a táskát, és én is mentem haza felé.

A kicsi, de otthonos lakásba belépve szobám felé vettem az irányt, ahová óvatosan lefektettem Hope-ot és kimentem, hogy gyorsan valami ebédet összedobjak, mire felébred.

Halkan dúdoltam, és énekeltem, miközben a konyhába sürögtem-forogtam. Halk kopogás szakította félbe tevékenységemet, bár az éneklést még mindig nem hagytam abba, és fakanál volt a kezembe, az ajtóhoz léptem, hogy megnézzem ki az ilyenkor.

-Engedj már be, ribi!-nyújtotta ki rám Ams a nyelvét.

-Hát te meg mit keresel itt?-öleltem szorosan magamhoz, nem mintha nem örültem volna legjobb barátnőm látogatásának, csak nem számítottam rá, meg még csak párszor járt nálunk.

-Be szeretnék mutatni neked valakit. Ne akadj ki.-húzta be a nyakát.

-Rendben, gyertek be!-nyitottam ki az ajtót-Csak halkan, Hope alszik.

Hátrébb léptem, hogy be tudjon jönni szőke barátnőm és a mögötte lépkedő, sapkás fiú.

-Egy pillanat, foglaljatok helyet, befejezem az ebédet.

Nem akartam még tudni, ki a legújabb kiszemeltje Amandának, de a jelek szerint ismerem, különben nem kérte volna, hogy ne akadjak ki. Mondjuk ezt nem garantálhatom neki, de a legjobb formámat fogom hozni.

Hamar befejeztem  spagetti szósz készítését, és lereszeltem a sajtot, majd a fürdőbe mentem átöltözni, és kicsit rendbe szedtem magam.

-Bocsánat, csak ha nem lesz ebéd mire Hope felébred, nyűgös lesz, és azt nem akarom. Az borzalmas.

-Semmi baj, én már tapasztaltam, tudom milyen.-mosolyodott el barátnőm-Nos April Grayson, bemutatom, Harry Styles-t. Harry, ő a legjobb barátnőm, April.

-Csak volt.-néztem rá szúrósan.-Örülök a találkozásnak, Harry.

-Én is, sokat hallottam már rólad, és a kicsi Hope-ról.

-Remélem csupa jót.

-Természetesen.-mosolyodott el kedvesen. Bájcsevejből jeles.

-Nem vagytok éhesek?

-De, én nagyon.-pattant fel Ams, és levett három tányért, majd az evőeszközöket, és az asztalra tette. Oda vittem a két tálalót, és a sajtot.
-Te nem eszel?
-Nem, nekem meg kell várnom a lányom. Mindig együtt eszünk.
-Értem.-bólintott Harry, és jóízűen ette tovább a főztöm, ami persze nagyon jó esett.

-Mesélj kicsit magadról.-mosolyogtam rá barátságosan-Mármint nem élek barlangban, természetesen tudom, hogy ki vagy, nem arra a részére vagyok kíváncsi.

-Hát, nem tudom hol is kezdjem. Nem tudom mit meséljek..-hezitált, de azután belekezdett a mesélésbe, bár valahogy mindig a sztáréletébe kavarodtunk bele, meg persze én is szóba kerültem. Vagyis a szőke én, a popsztár, aki együtt turnézott a srácokkal.
-..és azóta sem hallottunk semmit Stella felől.-sóhajtott a göndör hajú fiú.
-Sajnálom. Biztos furcsa lehet, hogy csak így kilépett az életetekből. Nem gondolod, hogy lenne rá magyarázata? Ha itt ülne veled szembe, hogy reagálnál?
-Kérdőre vonnám. Erre nincs magyarázat, nem hallgatnám meg amit mondani akarna. Nem érdemli meg.
-Értem.-mondtam aprócska mosollyal a szám szélén. Alig bírtam visszatartani a nevetést.
-Mi olyan vicces?
-Semmi, Harry, tényleg, csak tudod biztos vagyok benne, hogy a nyakába ugranál és borzasztóan örülnél neki. A hallottak alapján hiányzik neked. Szerintem csak miután kiörülted maga, utána esnél neki.
-Ugyan kérlek, mi vagyok én? Kislány? Bár lehetséges. Tudod, nagyon jóban vagyunk. Sokat beszélgettünk, megbíztunk egymásban.
Már hogy ne tudnám.-futott végig az agyamon, majd fejem megrázva Ams-re néztem, aki csak felvont szemöldökkel bámult rám. Megvontam a vállam és a bongyor felé fordultam.
-Tudod, csak azért mondom el ezt neked, mert mindig is te voltál a legaranyosabb, Hazza. De ha elköpöd a fiúknak, esküszöm megfojtalak.
-Miről beszélsz?
-Várj egy kicsit. Inkább hozok valami bizonyítékot. Nem fogsz hinni nekem.
A szobámba mentem, ahol előkerestem az utolsó parókát és kontaktlencsét, majd gyakorlott mozdulatokkal Stellát varázsoltam magamból. Nagyon furcsa érzés volt, azonnal le akartam venni az egészet. A paróka meleg, a lencse szúr, a smink idegesít.. sorolhatnám tovább, és érzelmileg sem dob fel épp a dolog.
Kiléptem a szobából és egy elképedt fiúval találtam magam szembe. Az arcán rengeteg érzelem futott végig, de a végén enyhén szólva ideges lett.
-Magyarázatot követelek!
-De csak ne követelj semmit. Inkább ölelj meg te idióta.-bújtam karjai közé, majd mikor már ő is ellazult, szorosan megölelt-Nagyon hiányoztál! Mind a kilencen hiányoztok.
-De miért? Nem értem. Így nézel ki?-húzta le a fejemről a parókát.
-Meg a kontaktlencse, és a smink. Utálom mindet.
-Kérlek, mondj el mindent. Bíz bennem, és mesélj el mindent. De előbb inkább alakulj vissza, úgy sokkal szebb vagy.
-Rendben.-elmosolyodtam, és se perc alatt a 20 perccel ezelőtti formámat újra magamra öltöttem.-Itt vagyok.
-Remek. Még meg kell szoknom az új arcod, de most inkább mesélj.
-Azt se tudom hol kezdjem.-nevettem kínosan.
-Az elején. Megérdemli.-bújt Harry-hez Ams, és mellkasára hajtotta a fejét.
-Jól van.-és belekezdtem a hosszú, végtelennek tűnő mesébe, amit mind a ketten figyelemmel végigkísértek.
-És most mi lesz?-kérdezte szomorúan Hazza.
-Ti elmentek, velem pedig sosem találkoztál.-vontam vállat mosolyogva.
-De ez nem ér!
-Ne nyafogj, az öt éves kislányom is megérti.
-De Niall az apukája! El sem hiszem, hogy van egy gyereke. Jézusom, nem tehetem, hogy nem mondom el neki! A legjobb barátom. A te legjobb barátod volt évekig. És ha te is hiányzol neki? Joga van tudni erről az egészről. Nem titkolhatod el előle, és én sem. Nem tehetjük ezt vele. Hiszen szereted!
-Ez nem igaz, én nem szeretem. A legjobb barátom volt, így alakult. Sajnálom Harold, de ha ezt elkotyogod, és esküszöm tönkre teszem az életed, és egy hét alatt kicsinállak.-veregettem meg a vállát, majd mivel mocorgást hallottam a szobám felől, ahol Hope volt, a konyhába mentem megmelegíteni az ebédünket.-Nem állíthatok oda elé Hope-val, hogy lehet a gyereke! Nem hinne nekem, és amúgy is. Nem tehetem tönkre az életét, a karrierjét. Nem tehetem meg vele, hát nem érted?
-De ha olyan fontos, hogy megtaláld az apukát, és Niall az egyetlen támpont, miért nem beszélsz vele? Tudom, hogy reménykedsz benne, hogy ő legyen az. Ne próbáld meg letagadni Ste..April. Miért nem beszéled meg vele?-egyre jobban idegesített a beszédsítusa, a lekezelő hangneme. 
-Mert nem is emlékszik rá, hogy valaha is együtt volt velem!