~Stella~
-Srácok! Ne szórakozzatok már. Inkább segítsetek a bőröndjeim cipelésében. Messze van még az autó.
-Inkább busznak mondanám.-lökött oldalba Harry.
-Nem baj. Attól még messze van.
Két nagy bőröndöm van, az egyik tetején van még egy kisebb bőrönd, hogy tudjam húzni, és egy válltáskám a repülőre. Nem volt könnyű megbirkózni velük, de a tudat, hogy nemsokára a saját ágyamban aludhatok valahogy megbékített a dologgal. A turné amerikai része véget ért, megyünk haza egy kis időre, bár nem mindenki. Harry az ellenkező irányba repül, Zayn pedig a repülőtéren megy tovább Perrie-hez, de majd Dublinban találkozunk velük, ahogy Niallal is, ő ír országba megy Londonból.
A dublini koncertig lesz egy kis pihenés, jól fog jönni, bár imádok a fiúkkal lenni, nem olyan könnyű a nap 24 órájában elviselni őket. Gondoltam rá, hogy haza megyek, de nem szeretnék összefutni Niallal, mégis cask közel laktunk egymáshoz.
A gépen ülve bedugtam a fülesem és hallgattam a repülős zene összeállításomat, közben pedig a laptopomon pötyögtem. Nem magángép volt, de el voltunk kerítve az emberektől, az egész első osztály a miénk volt. Az ablakon kinéztem, elképesztően gyönyörűek a felhők és a tenger innen fentről. Körbepillantottam a többiékre, Zayn Liammel összeborulva aludt, Louis telefonjával babrált, fejhalgató volt a fején, Niall egy kis ékszeres dobozt forgatott ujjai között, Paul pedig... Várjunk csak! Mi van Niall kezében? Mi az a dobozka? Biztos csak az anyukáján vette, Ugye? De mi van ha nem? Jézusom. Teljesen kiakadtam és elvesztettem a fejem. Úgy éreztem összenyom a repülő, egyre melegebb lett, egyre szaporábban vettem a levegőt.
-Stella?-pattant oda Paul-Jézusom, jól vagy?
-Persze.-nyögtem ki nagy nehezen-Minden rendben.
-Vegyél mély levegőt, kérek neked hideg vizet! Louis, gyere ide, és figyelj rá.
Az illető mellém guggolt és a karomat simogatta, nem lettem jobban, fel kellett állnom, az ablak nagyon gyorsan közeledett felém.
-Nyugi!-húzott karjai közé Lou-Mire van szükséged.
-A gyógyszerem...a bőröndbe tettem.-szorítottam.
-Mi történt?
-Pánikrohama van vagy valami hasonló.
Tényleg hasonló. Próbáltam magam rávenni, hogy nyugodjak meg, de nem ment, egyszerűen kiakadtam, nem kaptam levegőt, ki szerettem volna jutni innen.
A szőkeség hirtelen megsimítottam a hátam majd magához fordított.
-Stella, nézz rám. Nézz a szemembe és vegyél mély levegőt!
Gyönyörű szép szemeit vizslattam kontaktlencsés szememmel.
-Minden rendben. Nyugodj meg.
-Jobban vagy?
-Igen, köszönöm!-elvettem a hideg vizet Paul-tól, ő pedig bátorítóan rám mosolygott.
-"Tisztelt Utasaink! Kérjük foglalják el helyeiket, és kapcsolják be biztonsági öveiket, azonnal megkezdjük a leszállást az Londonban."
-Hál' Istennek.
-Ide üljek?
-Nem szükséges, nem hiszem, hogy meghalok ebben a maradék pár percben.
-Én meg nem hiszem, hogy egyedül kéne ülnöd. Gyere akkor te oda.
Aprót bólintottam, és helyet foglaltam Niall mellett, vagyis csak szerettem volna, mert az ékszeres doboz ott pihent a nekem kijelölt helyen.
-Hoppá. Bocsi.
-Semmi baj. Mi ez?
-Egy barátomnak vettem, csak nem tudom mit fog szólni hozzá.
-Biztos örülni fog.-biztattam, bár legszívesebben üvöltöttem volna.
-Nagyon remélem.
A bőröndjeimet össze szedve Liam-mel és Louis-sal indultunk meg a kisbuszunkhoz, hogy hazavigyenek minket és a jól megérdemelt pihenésünket tölthessük a házunkban.
A ház előtt kiszálltam, kiszedtem a cuccokat és mindenkitől elbúcsúztam, majd bementem. A kertben a fű hatalmas volt, a bokrok kacifántosak.
-El sem hiszem, hogy itthon vagyok!-ugrottam rá az ágyamra. Mosolyogva terültem el és néztem meg alaposan rég nem látott szobám. Hiányzott a puha ágy, a közös képek és festmények a falakon, maga a világos fal, a nyári ruháim, amikre kicserélem a bőrönd tartalmát, hiányzott az egész hely, hogy elbújhassak a fiúk elől.
A szemem az asztalomon akadt meg ami fölé egy nagyon régi közös képünk volt kirakva, azonnal Niallra gondoltam, és vele együtt jött az ékszer, amit egy barátjának vett. A jókedvem mintha soha nem is lett volna úgy ment világgá.
Kiszedtem az éjjeliszekrényemből az össze közös emlékünket, leszedtem a képet a falról, és mindezt egy dobozba pakoltam. Alaposan bezártam, majd a padlás felé vettem az irányt, ahová feltettem, hogy ott porosodjon életem végéig, és majd ha a gyerekeim megkérdezik ki az, azt mondhassam, hogy csak egy világsztár volt, sosem ismertem igazán.
A csöngő hangja ébresztett fel álmomból az éjszaka közepén. Ötletem sem volt ki lehet az, minden esetre ki kellene nyitnom neki az ajtót.
-Úgy hallottuk visszatért a jómadár!-vigyorgott a képembe Max. Mosolyogva ráztam meg a fejem, az ajtót kitártam előttük, Amandával karöltve léptek be rajta.
-Na mesélj milyen a turné?
-Srácok, hajnali három óra van.-fogtam a fejem-Nem várhatott volna ez reggelig?
-Nem! Na, mesélj már, biztos elképesztő volt ez a pár hét!
-Az. Kivéve a felét amikor kórházban feküdtem eszméletlenül.
Kérdőn néztek rám, én pedig elmeséltem nekik mi történt. Ők is meséltek az itthoni életről, hogy a kapcsolatuk új szintre fejlődött, most nem barátok, most barátok extrákkal. Kicsit furcsa volt de felőlem. Felnőtt emberek, azt csinálnak amit akarnak.
Reggel hétig beszélgettünk, de mivel Ami 8-ra ment dolgozni le kellett lépniük.
Épp, hogy leültem reggelizni vendégem érkezett. Bosszankodva mentem az ajtóhoz, de nagy meglepetés ért az illető láttán.
-Hát te?
-Törölték a járatom! Annyira mérges vagyok. Egész éjszaka halasztgatták majd törölték, mert sok a légörvény. Te laksz legközelebb hozzám, és mivel elhagytam a lakáskulcsom reméltem befogadsz. Annyira balszerencsés vagyok, az életem szar úgy ahogy van, mindent csak elcseszek. A rajongók sem szeretnek annyira mint a többieket. Mért vagyok ilyen gyökér?!
-Persze, semmi probléma. Gondolom szeretnél lepihenni, megmutatom a vendégszobát.-hagytam figyelmen kívül hisztijét. Már megtanultam, hogy nem kell semmit mondani rá.
-Angyal vagy.-nyomott puszit az arcomra. Megráztam a fejem, és felvezettem a lépcsőn. Megmutattam mit hol talál, majd magára hagytam.
-Köszönöm, Stell!
-Nincs mit! Jó pihenést. Amúgy, ha már itt tartunk én sem vagyok valami mázlista.
-Dehogynem! Velünk turnézhatsz.-vigyorgott. Megforgattam a szemem és ott hagytam.
-Aludj, Malik!-kiabáltam neki vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése