12. Rész

Sziasztok.:) Kicsit sokat késtem a résszel de nagyon sokat kell tanulnom és beteg is vagyok, meg tesóm szalagavatója.. szóval volt program bőven. Remélem tetszeni fog ez a rész, kicsit próbáltam mindenki javára írni, bár inkább érzelgősre sikerült. Sietek a következővel. Puszi. Xx

~Harry~

Idegesen és szomorúan mentem ki a lányok lakásából. A beszélgetés alatt többször is eszembe jutott, hogy a legrosszabbkor jött ez a baba de már nem tudom vissza csinálni.
Nem volt kedvem vissza menni a fiúkhoz azért inkább úgy gondoltam haza megyek. Már régen láttam Gemmát és anyát is.
Beültem az autóba és már el is indultam. Holmes Chapel viszonylag messze van de szükségem van erre a távra. Át kell gondolnom mindent és rá kéne jönnöm mit tudok tenni azért, hogy annak a babának igenis csodálatos gyerekkora legyen. Hiszen nem tehetem meg vele. hogy elhagyom. Én voltam az idióta, felelősséget is kell vállalnom érte.
Ahogy hajtottam észre sem vettem, hogy egyre gyorsabban megyek és nem tudtam arra sem figyelni, hogy esik az eső. Most valahogy nem érdekelt. Általában óvatosan vezetek de most nem. Már otthon szeretnék lenni. Bekapcsoltam a rádiót és feltekertem a hangerőt. Énekeltem a dal szövegét és lehúztam az autó ablakát. Kicsit el kellett engednem magam. Az autó hirtelen csúszott meg, az út menti fák pedig vészesen közeledtek. Neki csapódtam az egyiknek, és csak hálát tudtam adni az égnek, hogy nem esett semmi bajom. Nagyon megijedtem, de inkább gyorsan kiszálltam. Láttam, hogy jön egy autó és lelassít. Megáll az út szélén és Gemma pattant ki belőle.
-Harry?!-kiáltott fel és oda rohant.- Jól vagy? Minden rendben?-mért végig és szorosan magához ölelt.
-Igen, azt hiszem. Hova indultál ilyen késő?
-Londonba. a fiúk hívtak, hogy eltűntél. Nagyon aggódtam.-fúrta a fejét a mellkasomba.
-Ne haragudj. Nagyon ki voltam készülve, el kellett mennem onnan.
-De ugye nem esett bajod? Mégis mi történt?
-Megcsúsztam. nincs semmi baj. Holnap majd valamit kezdünk az autóval, de most vontassuk haza. Nem hiszem, hogy elindulna.
Gemma bólintott de még mindig idegesen markolászta a pulóveremet.
-Figyelj, ülj vissza az autódba és állj az enyém elé, oké?
-Aha.-fordult meg de én utána nyúltam és még egyszer magamhoz öleltem.
-Ne haragudj rám. Nagyon szeretlek!
-Én is szeretlek, öcsi!
Hamar el tudtunk indulni. Gemma vezetett én pedig az enyémbe ültem, közben pedig telefonon tartottuk a kapcsolatot.
-Te Harold..
-Igen?-nevettem el magam. Csak akkor hív Haroldnak, ha valamire kíváncsi.
-Mi történt Londonba?
-Inkább az útra figyelj!-mondtam gondterhelt hangon.
-Nem úszod meg, hogy kifaggassalak. Ha haza értünk filmmaraton?
-Benne vagyok!
Alig vártam, hogy megálljunk a kocsifeljárón. A házban sötét volt, ahogy mindenhol hiszen nagyon késő volt.
-Egy kicsit még maradok.-csuktam be az autóm ajtaját.
-Dehogy maradsz. Nem fogsz nekem itt cigizni. Befelé!-mutatott az ajtóra.
-Nem is cigizek.-húztam be a nyakam és besurrantam mellette.
-Ajánlom is kisöcsém! Én átöltözök te addig keress filmet.
-Inkább valami kényelmes ruhát ha nem baj.-mentem fel a szobámba.
-Várj Harry!-szaladt utánam de addigra már kinyitottam az ajtót. Az ágyon mozgott valami. Felhúzott szemöldökkel mentem oda Gemma pedig akkor ért be a szobába.
-Ez mi?-takargattam ki. Az egész paplanba bele volt csavarodva.
-Minek látszik?
-Egy kiscicának.-mosolyodtam el és az ölembe tettem.
-Igen az akar lenni.-nevetett.-Tudod miért van itt ez a cica?
-Gemma..-forgattam a szemeimet.-A szórakozni akarsz akkor nem jó emberhez fordultál.
-Jól van. Nem kell azonnal lecseszni. Azért van itt ez a kiscica mert rád emlékeztet. A nagy zöld szemei és az hogy olyan kis bújós. Mikor megláttam a kisállat kereskedésbe azonnal el is hoztam. Meg látod, van a pociján és fekete folt. Olyan mint a nagy pillangó tetoválásod. Mintha te lennél csak cicába.-mondta mosolyogva.
-Sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Ígérem ezentúl többet leszek veled. Ha már egy cicust is beszereztél helyettem tuti nagyon rossz testvér vagyok.-öleltem magamhoz szomorúan.

~April~

A fiúkhoz átmentünk Amandával, hogy beszélgessünk egy kicsit. Mikor beléptünk a hatalmas villába mindenkinek puszival köszönet és a nappaliba a kanapén megláttam egy nagy hasú lányt.
-Perrie!-mosolyodtam el.
-Sziasztok!-jött oda nevetve.-April mit nem adnék az alakodért.
-Viccelsz? Gyönyörű vagy.-öleltem meg.-Bárcsak én is ilyen lehetnék.-suttogtam a fülébe. Még jobban magához szorított.
-Szia Mandy!-ment oda barátnőmhöz.
-Szia.-adott neki puszit.-Hogy vagytok?
-Növekedünk. És ti? Már azért egy picurit látni a pocakodat.
-Hát nem tudom. Mi is jól vagyunk csak.. mindegy. Kimegyek egy pohár vízért.
-Amanda.-mentem utána és jött Zayn gyönyörű menyasszonya is.-Mi a baj?
-Harry nem akarja a babát.-sírta el magát.
-Tessék?-akadtam ki. Pez ölelve vigasztalta én pedig kirontotta egyenesen a nappaliba.
-Ti hívjátok fel Haroldot vagy én?
-Hívom.-mondta Niall és kihangosította a készüléket. Hazza nem vette fel. Gondoltam.-Sajnálom.
-Tök mindegy.-hagytam ott őket. Kimentem a nappaliból de nem a konyhába hanem a hátsó ajtón a kertbe. Nem volt kedvem senkihez. Gondolkodni szerettem volna. Leültem a medence mellé a fűre és felhúztam a lábam.
Miért lehet Perrie ilyen mázlista? Mit nem adnék ha most én is olyan lehetnék mint ő. Hiszen gyönyörű, tökéletes, van egy elképesztő vőlegénye és egy kisbabát hord a szíve alatt. Bárcsak én lehetnék ő. De erre semmi esély. Még arra se, hogy Niall valaha feleségül kér nemhogy arra, hogy gyerekünk lesz.
A könnyeim szaporán gördültek le az arcomon. Észre sem vettem, hogy valaki kijött csak mikor leült mellém és az ölébe húzott. Az arcom a mellkasába fúrtam és úgy sírtam. Erős cigaretta és mentol szaga volt.
-Zayn.-hüppögtem. Még jobban magához húzott és felemelt.
-Gyere. Nagyon ki vagy hűlve. Be kell mennünk.-indult el velem.
-Ne. Nem szeretnék még bemenni.-motyogtam. Nagyon elfáradhattam és kiakasztatott ez az egész mert hirtelen elaludtam. Zayn megállt velem egy pillanatra és hirtelen megcsapott a meleg.
-April.-simogatta valaki az arcom.
-Hmm?-nyüszítettem. Mikor kinyitottam a szemem Niallt pillantottam meg. Még mindig Zayn ölében voltam egy takaróba bugyolálva. Elfordítottam a fejem és szorosan öleltem Zaynt.
-Mi a baj?-suttogta a fülembe.
-Vigyél fel.-nyüszítettem. Felállt a kanapéról, mindenki értetlenül nézett. Niall ijedt tekintete követte távolodó alakunkat.
Zayn szerelmem szobájába vitt ahol az ágyba bújtatott. Nyakig magamra húztam a takarót ő pedig a lábamhoz ült.
-Mi a baj?
-Te nagyon szereted Perrie-t ugye?-bólintott.-És megkérted hogy legyen a feleséged és ő igent mondott most pedig babátok lesz..-motyogtam. Megint bólintott bár kevésbé határozottan.-Akkor engem Niall nem szeret?!-sírtam el magam. Elmosolyodott és letörölte a könnyeim.
-Olyan kis butus vagy!-simogatta a karom.-Maradj itt!-ment ki. Pár perccel később Niall lépett be aprócska mosollyal a száján.
-Szia!-ült le az ágyra.-Hogy vagy?
-Fázom. Niall kérdezhetek valamit?-fogam meg a kezét mire ő bólintott. Az ujjaival játszottam.-Szeretsz engem?-kérdeztem remegő hangon.
-Nagyon-nagyon szeretlek, érted? Az életem árán is megvédelek és soha nem hagylak el. Semmi nem állhat közénk! Rendben?-fogta az arcom kezei közé.
-És egyszer nekünk is lesz családunk mint Zaynnéknek?
-Sokkal jobb családunk lesz! Csodálatos feleségem lesz, elképesztő gyerekeink akik nagyon tehetségesek lesznek. Minden tökéletes lesz. Ezen ne szomorkodj!-csókolt meg.-Nagyon szeretlek, és egyszer mi is jegyesek leszünk de ne akard elsietni. Régóta ismerjük egymást, tudom minden titkod gyerekkorodból, emlékszem mindenre. De hagyj magunknak időt. Kicsit had legyen körülöttünk minden nyugis. Rendben?
-Szeretlek, Niall!-hüppögtem. Bebújt mellém és magához ölelt.-Sajnálom.
-Aludj.-motyogta a hajamba és puszit nyomott a fejem búbjára.

~Niall~

Nagyon megijedtem, hogy valami komoly baj történt de mikor April elmondta miért szomorú megnyugodtam. Biztos vagyok benne, hogy egyszer feleségül veszem és lesz egy kisbabánk. E felől semmi kétségem sincs. Nagyon szeretem őt. Ő a mindenem.
-Hahó.-nyitotta ki óvatosan az ajtót Zayn.
-Gyere csak.-néztem fel rá. Leült az ágy szélére és mosolyogva figyelt minket.
-Minden rendben?

-Persze. Azt hittem valami komolyabb baj lehet. Nagyon megijesztett.

-Igen tudom.-mosolyodott el.-Annyira aranyosak vagytok együtt. Most is. Nem ám itt hagynád most, hogy elaludt. Inkább unatkozol.

-Dehogy unatkozom! Mellette mindig jó. Még ha alszik is, legalább tudom nézni. Olyan édes.-nevettem fel halkan.-Meg szerintem belázasodott.

-Nem csodálkoznék ha lebetegedett. Nagyon hideg volt kint és nem tudom mikor mehetett ki. Én is cigizni mentem mikor láttam, hogy ott ült a hideg fűbe.

-Mindegy, minden rendben lesz. Csak miért nem nekem mondta el mi bántja. Miért neked?-sóhajtottam fel.

-Talán mert félt hogy mit szólnál hozzá. Én meg tudom érteni.