26. Rész

Sziasztok!
Sajnálom, késtem. Tudom jól, hogy mikorra ígértem a részt, csak nem voltam jól.
Nem lett egy nagyon jó rész, de húzós heteken vagyok túl, ami persze nem mentség. Szeretném, ha kapnék néhány kommentet, és egy két feliratkozót, de nem fogok könyörögni érte. Csupán jól esne.:) De ez csak rajtatok múlik. Szóval jó olvasást, és köszönöm a türelmeteket.:)

~Niall~

Harsány, és egyben kínos nevetésben törtem ki. Jó vicc volt. Még, hogy az én lányom. Ám amikor megláttam April kétségbeesett tekintetét, meggyötört arcát, és szűnni nem akaró könnyeit, azonnal elkomorodtam.
-Te.. Ez most komoly?
-Én borzasztóan sajnálom, tényleg. Nem 100%, ezért is szeretnélek megkérni rá, hogy az apasági tesztet elvégezhessük. Bármennyire is reménykedtem benne, hogy nem te vagy, ahogy cseperedik egyre jobban hasonlít rád. Lassan öt éve egyedül nevelem, és minden pillanatban ezen rágódom.
-April, lassíts! Mi az, hogy nem 100%, és hogy a francba titkolhattad el, hogy "talán" van egy lányom?! Ez.. nekem ez sok. Csak had gondolkozzam.-állítottam le. A kérdések csak úgy kavarogtak a fejemben, és próbáltam elképzelni, hogy is nézhet ki- Ez most komoly? Rendben, akkor gondolom látnom kéne, hogy hasonlít-e rám egyáltalán. Esetleg van róla képed?
-Tessék.-nyújtotta át remegő kézzel, egy kis kotorászás után a fényképet. Apró mosollyal az arcomon vettem át a papírdarabot, és fogtam meg apróokezeit, hogy megnyugodjon.
A képen egy gyönyörű kislány volt, hosszú, barna hajjal, és hatalmas kék szemekkel, olyanok mint az enyémek. Mosolya olyan, mint az anyukájáé, efelől semmi kétség. Ahogy a kamerába néz, és kis ruháját igazgatja.. Annyira gyönyörű. Mint egy angyal!
-Szerintem az orra, és a szeme a tiéd. Na meg az étvágya.-mondta halkan, és egy kicsit akadozva a mellettem gubbasztó szépség.
-Ne sírj, kérlek.-öleltem magamhoz. Haragudtam rá, ez tény, hiszen ki ne haragudott volna ezek után?! Viszon gyűlölöm amikor sír. Nem tudom tétlenl nézni, hiszen szeretem, vagy mi. Legjobb barátok voltunk és nagyon hiányzott már. Kismilliószor elképzeltem ezt a találkozást, azt, hogy az ablakomat kővel dobálja, hiszen mindig ezt csinálta, ha éjszaka jött át. Minden kis részlet stimmelt, kivéve ez a kis bejelenteni való.
-Bocsáss meg nekem. Ne haragudj rám.- nézett fel rám, hatalnas kezemet sajátjai közé szorította- Én miattad tettem, hogy megvalósíthasd az álmaidat, hogy minden úgy mennyen, ahogy te szeretted volna. Nem tehettem tönkre az életed. Az nem lett volna tisztességes. Nem akartam, hogy elbukd életed nagy lehetőségét.
-Jól van, csak ne sírj már. Ha megnyugodtál mindent megbeszélünk. Gyere, üljünk be egy kávézóba.-húztam magam után óvatosan a még mindig remegő lányt. Nem tudom honnan jött a higgadtságom, szavai meglágyították a szívem, hiszen az én érdekeimet tartotta szemelőt, nem pedig a sajátját, még akkor is, ha nem biztos, hogy én vagyok az apa.- Szeretnék kérdezni.
-Persze, nyugodtan.
-Mi mikor..ömm.. mikor feküdtünk le egymással? Ne haragudj, tényleg, a legjobb barátom voltál, és fontos vagy nekem.. csak nem emlékszem.
-Ahogy én sem. Valami buli volt, és sokat ittunk, és úgy volt, hogy nálad alszunk. Mikor oda értünk képszakadás... Aztán melletted ébredtem, ruha nélkül, az éjszaka közepén. Azonnal ott hagytalak.-suttogta.
-Wow. Ne haragudj rám. Sajnálom, hogy ha én tettem tönkre az életed.
-Hope a legcsodálatosabb dolog ami valaha történt velem.-suttogta- Nem értheted, de még ha gyerek is voltam, mikor megszületett és először a karomba vehettem. Megláttam apró, törékeny kis testét, ahogy ott aludt, a kis szőke hajszálait, pici ujjait, ahogy az enyémet megszorítja. Tökéletes kis ajkait, ahogy halkan nyammogtak..
Ahogy beszélt róla, az a szeretet, ami áradt hangjából, és a csillogó szemei. Soha nem láttam még ehhez foghatót. Ha az én lányom, vajon én is így fogok beszélni róla egy idő után?-Nem Niall! Erre még csak gondolnod sem szabad! Hülye, hülye hülye! Ne éld bele magad.-dorgáltam magam gondolatban.
-Mikor van a születésnapja?-tettem fel gyorsan a számomra legfontosabb kérdést. Imádom a szülinapokat!
-December 25.
-Az karácsony.-mosolyodtam el akaratlanul.-A mázlista. Hány fiú van rajtam kívül, aki lehetséges? Egy? Kettő?  Három?-akadtam ki teljesen, mikor még mindig nem bólintott a szám hallatán.
-Nem ez a lényeg.-szemét lesütve beszélt, szégyellte a dolgot. Megértem.
-A francba. Mikor lettél te ekkora ribanc?!- csúszott ki a számon- Basszus, ne haragudj. Bocsánat, nem akartam. Hová tűntél miután indultam a versenyen? Mikor haza mentem a mentorház után, és kerestelek, azt mondták elköltöztél. Tudod mekkora csalódás volt nekem?! Pedig annyi mindent akartam elmesélni.. Azt hittem örülni fogsz a sikeremnek.
-Niall, már látszott a pocakom. Nem tehettem mást, hiába akartalak látni, ha úgy találkozunk akkor az álmaidnak lőttek.
-És ha az enyém a baba? Ha nem jelentkeztem volna a versenybe és úgy jöttél volna rá, hogy legjobb barátok vagyunk, akkor is elhagytál volna?- bólintott- El se mondtad volna?! Nem értelek. Ez teljesen hülyeség.
-Nem is kell megértened!
-Mégis, hogy gondoltad, hogy 15 évesen felnevelsz teljesen egyedül egy kisgyereket?! April, te nem vagy normális. Ahogy a gyereknek joga van tudni, hogy ki az apja, úgy a másik szülőt is értesítened kellett volna, hogy terhes vagy, aki jelen esetben én lennék!
-Majdnem 16 voltam, egyébként. Hope-nak nem volt szüksége apukára. Teljesen jól megvagyunk ketten is, de az utóbbi időben egyre többet kérdezte, hogy hol van az Ő apukája. Nem tudtam mit válaszolni, mindig azt mondtam, hogy messze lakik, mert a munkája oda kötelezte. Neki ez elég volt, de nem tudom meddig hiszi el! A kurva életbe. Elcsesztem az egészet. Nem vagyok jó anya, pocsékul csinálok mindent!
-Ne ostorozd már folyamatosan magad! Miért Hope lett a neve?-kortyoltam bele a forró italomba, ami most nagyon megnyugtató volt.
-Miért, nem tetszik? Hope Grayson.

-De, gyönyörű név. Első gyereknek egy kisfiút szerettem volna, de ha már így hozta a sors.
-Nem vagy te elég kemény ahhoz, hogy fiút csinálj.-mosolyodott el gúnyosan, talán a hangulatot próbálta oldani. Legalább is remélem. -Van még valami amit kérdezni szeretnél?

-Rendben, értem én...-emeltem fel a kezem magam elé, bár nem értem a kiakadását. Teljesen jogtalan és értelmetlen. Viszont tényleg volt egy kérdésem, ami nagyon foglalkoztatott.-A kérdés elég személyes jellegű lenne, ha nem gond.
-Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, lefeküdtünk, és valószínűleg van egy lányunk... Szerintem ennél a pontnál nincs személyes kérdés.
-Jogos, teljesen jogos. Szóval, miért feküdtél le azokkal a ficsúrokkal? Mármint ne értsd félre, az ő szemszögükből megértem a dolgot, hiszen mindig is gyönyörű voltál, de rólad sosem képzeltem volna, hogy 15 évesen..-nem tudtam befejezni. Nem ment.
-Szajha, ribanc, csitri vagy kurva? Tisztába vagyok vele, hogy mik játszódnak le a fejedben... De engem akkor csak egy valami hajtott. Hogy felejtsek!
-És mégis mi a francot akartál ezzel elfelejteni?
-Nem mit. KIT! Megbántottál, Niall. Soha senki nem okozott akkora fájdalmat nekem, mint te azzal, hogy szépen ágyba vittél, és két nap múlva bejelentetted, hogy lelépsz énekelni!-kiabált. Arca meggyötört volt, szemei lángoltak, és könnytől csillogtak. Hirtelen lökte hátra a székét, majd egy pillanat alatt kirobogott a helyről. Az ablakon át láttam, ahogy egy taxiba bepattan és elhajt.
Azt a széket bámultam, ahol az imént a mindig életvidám, és mosolygós lánynak csak az árnyéka gyötrődött, de még így is olyan volt, mint egy angyal. Egy földre szállt angyal, csak mintha kicsit zűrös lett volna a landolás.
Nagyon sóhajtva kértem a számlát, hogy kifizessem forró italainkat, majd felkaptam a pulóverem, valamint April bőrdzsekijét, és elhagytam a kávézót.
Otthon egy gyors szendviccsel nyugtattam magam, ami most nem teljesen volt hatásos, de legalább nem vagyok éhes. Laptopomat az ölembe vettem, hogy felnézzek twitterre. Néhány lelkes rajongót vissza követtem, elolvastam a nekem szánt üzenetek egy részét, amik jobb kedvre derítettek, majd egy utolsó "Jó éjt! xx" üzenet után hagytam, hogy magával ragadjon az álomvilág.
Mosolyogva sétálunk legjobb barátommal a kedvenc parkunk felé. Szokásunkhoz híven ellógjuk a tesiórákat, mivel én egyenesen utálom a tanárt, April pedig csak szimplán női gondokkal küzd, persze nem igazából, csak amikor testnevelés óra van. Akkor mindig görcsöl a hasa. Ez nála genetikailag van bekódolva.

-Mit szólsz egy fagyihoz legeslegjobb barátom?-fogom meg a kezét, és a standos felé húzom. Mosolyogva követ, hogy megvegyük az édességet. Míg ő a szokásos egy gombócán nyammogott, én izgatottan meséltem neki az új gitáromról.
-Niall, én szeretlek, komolyan, és te vagy a legjobb barátom, de tudod, hogy nem vagyok odáig a zenéért. Én imádom amikor énekelsz és játszol, valami elképesztő, varázslatos, tényleg, de nem értek hozzá, és mikor ilyen szakértelemmel magyarázol, egy szót sem értek.
-Tudom, és az is elég, hogy meghallgatsz.-mosolyogva húztam az ölembe és játszottam barna hajával.
-Szeretem, mikor ezt csinálod.-bújt hozzám.
-Szeretem ezt csinálni. Annyira jó illata van. Olyan tavaszos. Mikor minden fa virágzik és eláratszják a kertet a különféle illatok.
-Olyan édes vagy.
-Te meg tiszta fagyi.-mosolyogtam rá. Tényleg tiszta csokifagyi volt.
-Le szeretnéd nyalni?
-Ne incselkedj.-csücsörítettem felé, majd apró puszit nyomtam az orrára.
-Milyen aranyos pár vagytok, kedveskéim.-állt meg előttünk egy néni-Én is ennyi idősen ismertem meg a férjem, csodálatos ember volt.
-Köszönjük, nagyon szeretjük egymást. Azt terveztem, ha leérettségiztünk elveszem feleségül.
-Nagyon helyes! Gyönyörű lányka, hasonlít régi önmagamra.
-Ez igazán hízelgő, köszönöm.
-Jók legyetek, drágáim.-állt tovább mosolyogva.
Nevetve pattantunk fel a padról, és indultunk vissza az iskolába.
-Szóval, elveszel feleségül?-pislogott rám nagy szemekkel April.
-Mindenképpen.-bólintottam határozottan- Most már nincs választásom.
-Nincs bizony. Szóval hatalmas esküvőt szeretnék, a fehér és a barna domináljon. Mécsesek legyenek mindenhol, egy kerti esküvő legyen. Egy kis kerti faházikót szeretnék, hogy abba házasodjunk, fehér szőnyeget, rózsaszirmokkal legyenek leszórva...-magyarázta vigyorogva. Olyan édes volt.- Mi legyen a menü?
-Még nem tudom, de holnapra kitalálom, Mrs. Horan.
-Azt ajánlom is, különben a fejedet veszem.
Nevetve karoltam át, és puszit nyomtam a hajába.
-Te idióta, nem alszol ma nálam?

-De, olyan 22:00 felé átszököm. Addig keress filmet meg csinálj majd kukoricát.-vigyorgott és hozzám bújt.

-Ahogy óhaljtja, hercegnő!

Reggel nyúzottan ébredtem, mégis az álmomra visszagondolva mosoly kúszott ajkaimra. Annak az évnek az elején történt, amikor elmentem az x-faktorba. Nagyot sóhajtva kászálódtam ki az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt, hogy elvégezzem szokásos reggeli teendőimet, mivel ma a régi barátaimmal töltöm a napot.

~April~

-Szia anyu!-ugrott mosolyogva a nyakamba kislányom.
-Szia! Nagyon hiányoztál. Jól érezted magad? Ugye rendesen szót fogadtál?-pusziltam meg kipirosodott arcát.
-Persze, nem volt semmi gond. Tudod, hogy úgy is mindig rendben van. Egy angyal.-mosolygott rám barátnőm- Megkínálhatlak esetleg egy teával?
-Igen, köszönöm. Addig te még játszhatsz egy kicsit a fiúkkal.-tettem le a parkettára, mire ő nevetve rohant az emelet felé.
-Tom!-sikította édes vékonyka hangján, majd pár pillanat múlva hangos nevetés hallatszott az emelet felől.
-Nagyon édesek. Na mesélj, milyen volt otthon?
-Nem akarok beszélni, de az biztos, hogy egy jó darabig még nem megyünk haza. Ami azt illeti remélem soha az életbe nem kell vissza mennem ír országba.
-Ennyire nem lehetett rossz. De akkor beszéljünk valami másról.
-Rendben. Amúgy a jövőhéten már mennem kell dolgozni. Tudod, arra gondoltam, esetleg ha valamelyik srác egy kis plusz pénzre vágyna, szívesen felvenném Hope mellé. Vagy akár mindkettő is jöhet. Vagy három.-mosolyodtam el félénken.
-Rendben, rajtam nem múlik. Megkeresem őket. Azonnal visszajövök.

Pár pillanat kulva Jack robogott le a lépcsőn vigyorgva.
-Szóval, akkor elvállalnád Hope-ot?
-Viccelsz? Még szép, hogy elvállalom! Vigyázni fogok rá, ígérem.
-Tudom és köszönöm. Na de most már ideje indulni.
-Lehozom, egy pillanat.
Karjaiban nevető kislányommal ugrált le a lépcsőm. Annyira édesek voltak.
-Köszönöm. Ó, és hétfőn reggel fél nyolcra várlak.-öleltem meg, majd elindultam összeszedni Hope cipőjét- Vivien, eljönnél velem valahová szombaton. Be szeretnék mutatni neked valakit.
-Rendben, szerintem nem lesz akadálya.
-Köszönöm, és azt is hogy vigyáztatok erre az ördögfiókára.
-Bármikor szívesen látjuk, ezt te is tudod.-adott két puszit az arcomra barátnőm, majd gyorsan elköszöntünk, és hazafelé vettük az irányt.
-És, mi jót csináltatok?
-Képzeld el, Jackson megtanított zongorázni. Azt mondta nagyon ügyes vagyok, és hogy a véremben van.
-Biztos, hogy így van. Nagyon ügyes lehetsz. Legközelebb nekem is megmutatod?
-Ühüm. Anyu, apu zenész?-kérdezte ártatlan hangon.
-Tessék?
-Hát, Tomnak is van apukája, aki irodában dolgozik. Én azt szeretném ha az én apukám zenész lenne, vagy pilóta. Olyan jó lenne, ha haza jönne. Tudod mit szeretnék karácsonyra? Hogy ő is velünk töltse. Tom olyan jókat mesél az apukájáról, és annyira szereti őt. Engem is szeret az apu?
-Értem. Megpróbálom megbeszélni vele, hogy haza tudjon jönni.-erőltettem mosolyt az arcomra, majd karjaimba kaptam a kis gyönyörűséget, és elindultam fel a lépcsőm a lakásunkhoz.
-Az annyira jó lenne.