23. Rész

Sziasztok!:)

Egy kisebb vallomással tartozom mindenkinek. Volt egy elképzelt blogötletem, hogy nem írok átlagos sztorit, mert abból több 1000 van, de aztán eltértem tőle. Hamar lelepleztem April-t és Niallal hú de boldog kapcsolatot írtam számukra. Mikor vissza olvastam olyan pocséknak tűnt, kivéve a 18-19. részek, azok nem annyira, hogy úgy döntöttem, kijavítom a hibám. Mivel nem akartam törölni a fél blogot, írtam egy pocsék részt, miszerint April csak álmodta mindezt. Nagyon gáz húzás, tudom, és ne haragudjatok érte. 16 éves vagyok, hatalmas képzelőerővel, imádok olvasni, írni, de gyakran meggondolatlanul írok, és elszáll velem a ló.
A sztorit próbálom jobbra írni, titkokat felfedni, és komplikáltabbá tenni a kapcsolatokat, hogy legyenek izgalmak és ne legyen dög unalmas az egész.:) Tudom, furcsa, hogy így kitálalok, de tudnotok kellett.

Nagyon köszönöm a 2000 feletti oldalmegjelenítést, hihetetlenül hálás vagyok. Sokkal szívesebben jövök fel megnézni mi történt. Köszönöm a 4 rendszeres olvasót! Hálás vagyok, nagyon sokat jelent nekem, hogy látom, hogy valaki szereti.:)

Bocsánat a szónoklatért, inkább itt a rész.

Csók

~Niall~

Miután a srácok fölhívtak, nem igazán tudtam vissza aludni, az ágyamba forgolódtam, végül a plafont kezdtem el bámulni. Milyen érdekes, főleg korom sötétbe. Azt se tudom hol van, csak nézem a semmit, a sötétséget, amely kivételesen nem hoz álmot a szememre.
Az éjjeliszekrényemen lévő kislámpát felkapcsoltam, és elkezdtem kutakodni a fiókjaiban, hátha találok valami érdekeset. A legfelsőt kiemeltem a helyéről, és az ágyra öntöttem a tartalmát, majd az egy szinttel lejjebb lévővel is végrehajtottam a műveletet. A takarón kezdtem el rendezgetni a fiókok tartalmát, melyek nagy részben fényképek, apró kacatok és emlékek a múltból. A képeken el-elmosolyodtam, néha jókat kuncogtam, hiszen a legtöbbön a haverokkal, vagy Aprillel voltam. Mi lehet vele?-futott végig az agyamon, de hamar el is felejtettem.
Voltak olyan fotók, amiken a srácokkal a parkban ökörködünk, volt olyan ami a suliba rendezett bálokon készült, ahol együtt táncoltunk, egy kupacba. Ott a barátnőmmel voltam, nagyon jól éreztük magunkat. Egy héttel az után volt, hogy én és April.. Már megint miért itt lyukadok ki?! Annyi idő eltelt, és annyiszor voltam már itthon, soha nem gondolkodtam rajta, nem hiányzott, nem voltam szomorú miatta, de most mintha kíváncsi lennék rá. Hogy nézhet ki, vajon emlékszik e még rám? El költözött, vagy van családja, barátja? Végtére is, már 21 éves lesz. Tovább tanult vagy mi a munkája? Szeretett tornász lenni, folytatja még? Annyi kérdésem lenne hozzá, de mind értelmetlen, és haragudna rám, ha megkeresném. Mikor itt hagytam nagyon ki volt akadva, gyűlölt, és szomorú volt. Soha nem írt nekem, én se neki. Nem akartunk fájdalmat okozni egymásnak, hiába is voltunk legjobb barátok, mélyen legbelül, mikor elmentem úgy éreztem, hogy valami örökre kiszakadt belőlem. Emlékszem, az utolsó este az erkélyemen ültem, és azon töprengtem, hogy nem megyek sehová. Úgy éreztem maradnom kell, hogy rosszul döntök, de mégis elmentem, és nem bántam meg. Az egyik legnagyobb álmom vált valóra, a banda csak hab a tortán. Szeretem azt a négy idiótát, akikkel összehozott az élet, olyanok, mintha a testvéreim lennének, bár Stella is egyre közelebb áll a szívemhez. Aranyos, kedves, vicces és mindig segít a bajban. Nagyon kedves lány, furcsa lesz, ha végezünk a turnéval és már nem fogunk találkozni.
A szobámba körbe néztem, sok szép emlék köt ehhez a helyhez, a legtöbbjük pedig pozitív élményeket idéz fel bennem. Ahogy futtattam körbe a tekintetem a szobán, megpillantottam a nyakláncot. Szomorkás mosollyal az arcomon mentem oda az íróasztalom feletti polcról lógó ékszerhez, majd leakasztottam onnan. Gyönyörű darab volt, Párizsba voltunk anyukámmal, ott vettem Aprilnek. Nagyon imádta, örült neki, és sosem vette le addig a napig, míg be nem jelentettem, hogy elmegyek. Letépte a nyakából és hozzám vágta két nappal az indulás előtt. Ennek már négy éve, mégis tisztán él bennem a pillanat, a rémült, dühös és egyben kétségbeesett tekintet, és a könnyes arca. Soha többet nem láttam April Grayson-t, de van egy olyan érzésem, hogy nem is fogom.

Reggel nyúzottan mentem le a konyhába a táskámmal a vállamon.
-Szia Anyu, ugye összepakoltatok már?
-Nyugi, kisfiam. Csak két napra megyünk Dublinba, ne aggódj. A srácokkal is már találkoztunk egy párszor, minden rendben lesz.
-Igen, de Stellával még nem, és nem akarom, hogy bármi rosszat mondjatok, megbántsátok, vagy ha nem szimpatikus, akkor kimutassátok, mert a srácok rettentő mérgesek lesznek.
-A srácok?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen, tudod aranyos lány, meg minden, de szerintem Harry-hez jobban illene, mint hozzám. Nem tudnám magam mellett elképzelni, nem az én világom. Perverz beszólásai vannak, meg olyan bolondos, na meg szőke haja van..Nem igazán kedvelem a szőkéket. Butítják az embert.
-Igen, tudom szívem, bár te is az vagy. Grag-ék jönnek ebédre, azután indulunk, úgy megfelel? Ne aggódj már annyit. Mire a többiék leszállnak, mi a reptéren fogjuk várni őket. Vagyis ti, mert két kocsival megyünk.
-Paul elhozza őket a szállodába, szóval elég, ha ott megvárjuk a csapatot. Annyira izgulok az itteni koncertek előtt. Felemelő érzés látni, hogy milyen sok szurkoló van az otthonomba.
-Beszélgettem Mrs. Grayson-nal korábban, kint volt a kicsivel. Azt mondta hazajön April a hétvégén és szívesen látnak minket vacsorára, ha haza értünk.
-Inkább kihagynám, szerintem nem lenne túl jó ötlet. Tudod, sok mindenen mentünk keresztül Aprillel, mikor elmentem. Ő volt a legjobb barátom én meg itt hagytam.
-Elég csúnya húzás volt tőled, ugye tudod?
-Persze, már megbeszéltük egy párszor. Viszont tudod mi a furcsa?
-Mi?-ivott bele a kávéjába.
-Az első 2 évben nem is hiányzott, még csak nem is gondoltam rá.
-Zsúfoltabb és nehezebb volt. Akkor indult be a banda, ránk sem volt időd.
-Tudom, de most, hogy beleszoktam és itt a harmadik album, a turné, rengeteg program, mégis ezzel vagyok elfoglalva, és beszélni szeretnék vele.
-Rossz ötlet. Elmegyünk Dublinba a koncertre, te pedig szépen mész tovább a srácokkal.

-Jól van. Amúgy Stella nem jön velünk.-ittam bele narancslevembe-Holnap és holnapután fellép itt, aztán utána már csak Londonban találkozunk, ott is csak az utolsó koncerten. Lebeszélte a menedzserrel, és részünkről is rendben van, a 5SOS önmagába is király.

-Értem. És mi újság a lányokkal?

-Anya.-ráztam meg a fejem mosolyogva,  és az ajtóhoz mentem. A postaláda tartalmát akartam behozni, csak cipőt kellett vennem.

-Jól van, csak meg akartam kérdezni.

Kinyitottam az ajtót és elindultam a kővel kirakott járdán-Tudod, anyu, én gyakrabban jönnék, ha lehetne. Volt egy hosszú szünet, és tudom, hogy lehettem volna többet...

-Nektek sosincs szünet. A munka az munka. Megértem én, még akkor is, ha palotában laktok, milliókat kerestek és ezért cserébe csak énekeltek a tiniknek.

-Ez ironikusnak hangzott. -ráztam a fejem- Nem könnyű elszabadulni onnan, én szeretem London-t, barátságos, és nagy. Nem mellesleg azokat a dalokat valakinek meg is kell írni, megtanulni, felénekelni, videót forgatni, interjúkra járni, egész nap faggatnak, fotósok vannak mindenfelé és semmi életünk nincs. Én próbálkozom normális maradni, nincs tetkóm, nem cigizek, nem iszok..

-Khmm-köszörülte meg a torkát. 

-Nos, annyit. De nem ez a lényeg. Fülbevalóm sincs. Büszkének kéne lenned, nem pedig veszekedni velem.

-Én az vagyok, melyik anya ne lenne az. Kicsim, örülök, hogy azt csinálod amit szeretsz és elvezettel csinálod. Ez a legfontosabb. Csak légy óvatos, nem lehet mindent megúszni, egy ballépés, és vége az életednek, a karrierednek.

-Tudom.-mosolyodtam el-Nem akarsz nekem reggelit csinálni?

-A szokásos megfelel?

-Jajj annyira imádlak!-ugrottam a nyakába, majd a nappaliba mentem. Levetettem magam a tv elé, és valami értelmes műsort kerestem. A csatornák között zongoráztam, már vagy harmadszor mentem végig, amikor híreket pillantottam meg, rólunk volt szó.
-A tinisztárcsapat, a One Direction turnéjának európai része lassan kezdetét veszi. Rajongók milliói várják az együttest a hazájukba, hogy ha csak rövid időre is, de lássák kedvenceiket. A fiúk gőzerővel készültek a Where We Are nevet viselő több hónapos turnéra, és nagy izgalommal vágtak neki. Az európai része a turnénak 17 koncertet foglal magába, egészen Stockholmtól Portóig. A turné október 5-én ér véget egy floridai koncerttel. A fiúk majdnem 70 koncertet fognak végig énekelni és táncolni, Stella McCartney és a 5SOS pedig minden előadáson részt fog venni előzenekarként, és boldogan adja meg az alaphangulatot az arénában. Felrebbentek hírek, miszerint Michael Clifford, az egyik énekes és gitáros titokban Stellával összeszűrte a levet. Nem tudjuk mi az igazság, de hamarosan minden kiderül, hiszen a két előzenekar, akik együtt éneklik dalaikat a koncertet megelőző másfél órában, a második dublini koncert napján rádiósinterjút fognak adni.-mondta mosolyogva a nő. Hát ha tudná milyen megerőltető, akkor nem örülne neki ennyire.
-Niall, gyere, kész a kajád.
-Köszi, anyu.-pattantam fel, és otthagytam ezt a szennyládát. Nem szeretem mikor össze vissza pletykálnak, bár arra számítottam, hogy valamelyik csapattársammal boronálják össze Stellt, nem Michaellel, de bármi megtörténhet.
Jóízűen megreggeliztem, és az udvar felé vettem az irányt.

~April~

Alig várom, hogy elinduljon a repülő, és haza mehessek. Már nagyon hiányzik a családom, az apukám, az öcsikém, és természetesen a többiék is. A nagyim Dublin mellett lakik, én inkább hozzá mennék ebben a három napban, hiszen ő anyám helyett anyám volt.

A repülőn ülve egyre inkább úrrá lett rajtam az izgatottság, az aggodalom, a kétségbeesés, alig vártam, hogy elinduljunk.

-Mikor indulunk? Várunk még valakit?

-Ami azt illeti igen.-mosolygott kedvesen Harold.

-És ki lenne az?-kíváncsiskodtam.

-Én!-hallottam egy nagyobb ismerős hangot a hátam mögül-Meglepetés!

-Mandy!-ugrottam a nyakába-Hát te? Hogy kerülsz ide? Annyira örülök neked.-ölelgettem.

-A fiúknak köszönd. Gondolták jobb lenne, ha veled mennék. Meg amúgy is hiányoztál.-nevetett.

-Tegnap találkoztunk..

-De akkor részeg voltál.-ült le a helyemre.

-Van benne valami.-másztam át rajta, hogy és lehessek az ablaknál-Mi ez a haj? Nagyon tetszik a színe!

-Kösz. Csak ideiglenes, mint a tiéd. Hogy Dublinban szabadon mászkálhassunk.-suttogta a fülembe.

-Erről jut eszembe, el kell mennünk fodrászhoz.-vigyorogtam mint a tejbe tök.

-Félek tőled! Az April-féle ötletek sosem végződnek jól.-mosolygott. Szúrósan néztem rá, hogy ha lehet ne buktasson le, mire ő csak összehúzta magát, és tátogott egy bocsi-t.

Már csak fél óra, és ott vagyunk. El sem hiszem. Annyira jó lesz már ott lenni.

-Mindjárt találkoztok.-szorította meg a kezem.

-Tudom, el sem hiszem.-suttogtam-Annyira izgulok. Vajon megismer?

-Persze, hogy megismer. Ne aggódj már..

-Jó tudom.-fújtam ki a levegőt.

-Te, McCartney!-pattant mellénk Michael-Ó, hello, Michael Clifford!-mutatkozott be illedelmesen, amin felnevettem.

-Üdv, Amanda Iglesias!-mosolygott rá barátnőm.

-Mit szeretnél?-néztem a tájat.

-Semmi fontosat, csak valamit kérdezni akartam, de ez szerintem ráér.

-Oké, akkor szia! Még mielőtt rámásznál a legjobb barátnőmre.-hessegettem el.

-Sziasztok!-kacsintott rá Ams-re és leült az asztalukhoz.

-Na, ezt miért kellett?!

-Mert nem akarom, hogy vele kavarj.

-Pedig egész aranyos. Tetszik ez őrült stílusa, és a szemei, meg a haja..-ábrándozott. Szemforgatva kimásztam és leültem Liam mellé.

-Minden rendben?-mosolyodott el.

-Persze.-hajtottam a fejem a vállára.

-Mi történt?-kuncogott.

-Csajos dolog, nem értenéd. Miért van az, ha tetszik valaki az úgyis Amandát szúrja ki?!

-Nem tudom. De ki tetszik neked?

-Nem ismered.-motyogtam-Csak akkor is. Tudja, hogy milyen szívás az életem, és még ő is rátesz egy lapáttal.

-Miért lenne szívás az életed?

-Nem érdekes. Alig várom, hogy leszálljunk.

-Én is. Niall családja nagyon kedves biztos, hogy neked is tetszeni fognak. Aranyosak, főleg a kicsi Theo.

-Nem megyek veletek.-ráztam a fejem.

-De jönnöd kell! Nem hagyhatod ki, biztos,hogy jó lesz.

-Sajnálom, de nem lehet. Dolgom van, nem véletlen nem tudok veletek menni egy darabig.

-Mi az a sürgős dolog?-húzta fel egyik szemöldökét.

-Nem mondhatom el.-vontam vállat-Egyszer úgyis megtudjátok, ha majd már vége lesz a turnénak, és nem kell hallgatnom a szemrehányásaitokat. Itt maradhatok míg landolunk?
-Persze, de az még 20 perc.
-Nem baj, zenét hallgatok úgyis.
Fülesemet összecsatlakoztattam iPhone-ommal, és elindítottam rajta a kedvenc dalom, és felhangosítottam. Lehunytam a szemem, és kikapcsoltam az agyam.
-Ébresztő!-simogatta az arcom Liam-Megérkeztünk!
Kipattantak a szemeim és azonnal a táskám után siettem. Gyorsan felkaptam minden cuccom, majd Amy karját megragadtam, és rohanva rángattam el a többiéktől. Siettünk kifelé a repülőtérről, majd a fotocellás ajtó túloldalán megálltam, és szememmel kutattam a parkolót. Idegesen túrtam szőke parókámba, majd egy egyszerű mozdulattal lerántottam a fejemről, felkaptam egy napszemüveget és egy bőrdzsekit, majd megpillantottam azt a személyt, aki számomra az életet jelenti. Annyira gyönyörű lett.
-Ott van.-mondta mosolyogva Ams.
-Hope!-szaladtam felé mosolyogva, ő pedig apró lábaival felém igyekezett. Szorosan karjaim közé zártam és felemeltem. Alaposan megvizsgáltam arca minden részletét, majd könnyes szemmel puszilgattam-Hiányoztál!
-Te isz hiányoztáj..anu!